Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
Lukács itthon
decemberében a néhai II. László leánya, Mária II. Michele Vitale dogé fiának, Niccolo grófnak felesége lett a kölcsönös béke zálogaként. És bár Barbarossa nem múló itáliai igényeinek ellenében megerősített bizánci-normann-pápai szövetség formálódik, diplomáciánk megkísérel egyensúlyt teremteni. Követeink jelen vannak a császár birodalmi gyűlésein, a magyar egyház pedig királyi beleegyezéssel keresi a pápai hatalommal egy higgadtabb kölcsönösség bölcs lehetőségeit. A király „konszolidációs kísérleteinél” Lukács józan tanácsadó, ő is az ország belső békéjét kívánná felújítani. ,A római katolikus magyar egyház [jelentős részt vállalt] ...az ország függetlenségéért a görög schismatikus császár ellen viselt küzdelemben. Mihelyt a veszély elmúlt, el kellett nyernie az érdemeinek, szolgálatának megfelelő állást. Addigi kiváltságait egyrészt a királyok kegyének, másrészt az általános római egyházhoz való tartozásának köszönheté... III. István... egész helyzeténél fogva a papság támogatására volt utalva, a hosszú és költséges háború következtében kénytelen volt az egyházi javakról úgy rendelkezni, mintha tulajdonai volnának...” - írta erről a fél évtizedről megértőén a lényeglátó Marczali. És az új kapcsolat kiépítéséhez „bátor kéz kellett, mely a sebeket feltárja s azután begyógyítsa, Lukács érsek nem késett a gyógyítással..- vélekedett Balics Lajos. Az „orvoslás” szolgálatára a „bátor kéz” rendelkezéséből 1169 márciusában ültek a padokba a harmadik esztergomi egyháztartományi zsinat meghívottal Lukács érsek „összehitta a főpapokat..., s figyelmeztető őket a bajra, mely mikint Angolhont, úgy hazánkat is érheti...” - érzékeltette „a zsinati expozé” alaphangulatát Zalkajános hét évszázad után. Becket Tamás és II. Henrik angol király féktelen párviadala természetesen ismert volt a kortársi Európa előtt. A koncíliumra a főpapok mellett meghívást kaptak világi méltóságok is, és mivel az érsek kellő időben tájékoztatta Rómát, III. Sándor késlekedés nélkül elindította Magyarország felé megfelelően előkészített képviselőjét, hiszen minden bizonnyal értesült a magyar egyház ekkori állapotairól. Nyilván „az angol példa” alapján ítélt, szerette volna legalább csillapítani az események indulatait. Kiszemelt legátusa „Mórái Albert bíbornok” lett az elmúlt századok hazai egyháztörténetírói szerint, de a mind tájékozottabb történetírás másként emlékezik. 100
