Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)
Solymosi László: Könyvhasználat a középkor végén (Könyvkölcsönzés a veszprémi székesegyházi könyvtárban)
JEGYZETEK 1. DF 201633. Borsa Iván 1941-ben az 1352. évi levéltári leltárral (Id. a 6. jegyzetet) együtt a 15. századi inventáriumot (vö. a 8. jegyzettel) is lefényképezte. Borsa Iván jelentése a Magyar Országos Levéltár irattárában: 529/1961. Ila Bálint például a Veszprémi káptalan magánlevéltára (továbbiakban: Vp. kápt. mit.), Vp. eccl. et capit. 12. jelzetű oklevelének borítékára ráírta, hogy 1948. szeptember 21-én üres volt, s ezután lefényképezte a borítékot. DF 200753. Tartalma a hagyatékból most került elő. 2. Varga Ferenc simasági esperes-plébános szíves közlése. Ezúton is köszönettel tartozom segítségéért, és főleg azért, hogy lehetővé tette számomra az értékes források felhasználását. 3. Kódexek, 125-126. 4. DÉKEFI, Káptalani iskolák, 39. A három 14. századi statútum közül a zágrábi és az esztergomi említi a custos, illetve a succustos feladataként a liturgikus könyvekkel való törődést. TKALClÖ, Monumenta, I. 97., KOLLÁNYI Ferencz: Visitatio capituli e.m. Strigoniensis anno 1397. Budapest, 1901, 28-29. A zágrábihoz hasonló váradi statútumokból éppen az őrkanonokra vonatkozó rész hiányzik. BUNYITAY Vincze: A váradi káptalan legrégibb statútunai. Nagyvárad, 1886, 98. Egy későbbi egri összeállítás 1373. évi oklevélre hivatkozva, szintén a custos kötelezettségei közé sorolta a könyvek kötését, javítását. KANDRA Kabos: Az egri főegyház Szent János könyve. Liber S. Johannis. Eger, 1886, 442. (Adatok az egri egyházmegye történelméhez, 1/3.) 5. VERESS, Olasz egyetemek, LIII-LIV, 8, 10, 12, 14-17., GUTHEIL, Veszprém, 232- 233. 6. BORSA Iván: A veszprémi püspökség levéltárának első jegyzéke 1352-twl, in: LK 1942-1945, 304-388. Vö. KUM0R0VITZ, Veszprémi regeszták, 178. Ez a leltár, sajnos, nem került elő, Borsa Iván 1941-ből való felvételéről készült fényképe: DF 200919 (Vp. kápt. mit., Vp. eccl. et capit. 79). 7. Fejérpataky László veszprémi kutatásaira lásd S0LYM0SI László: Árpád-kori pecsétritkaság, in: Magyar Herold 1986, nr. 2.,sajtó alatt. 8. FEJÉRPATAKY László: A veszprémi káptalan kincseinek összeírása 1429-1437. évekből, in: TTár 1886, 553-576., 1087, 173-192. A leltár teljes szövege az 561-574. és a 173-192-, a könyvkatalógus pedig az 569-574. oldalakon olvasható. Vö. Uö: A veszprémi káptalan könyvtára a XV. század első felében, in: MKsz 1085, 137-151. A könyvkatalógus szövege a 139-145. oldalon. Jelzete: Vp. kápt. mit., Vp. eccl. et capit. 68. Fényképe: DF 201633 (1941-ből), 287R41. A könyvek azonosítását MEZEY László végezte el. Ld. a 11. jegyzetet. 9. MKsz 1885, 146-148., TTár 1806. 574-576. Jelzete: Veszprémi püspöki levéltár (továbbiakban: Vp. pk. lt.), Litterae mancae 48. 10. MKsz 1885, 141, 146. Sári György hiteles oklevélben 1429. december 11-én fordul elő utoljára, míg utóda, Novai Péter 1433. július 2-án szerepel először. DL 43818., PRT III. 506-507. Sári György minden bizonnyal az 1380-as évek elején lett veszprémi lektorkanonok. BÉKEFI, Káptalan iskolák, 176-177. 11. BÉKEFI Rémig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban. Budapest, 1907, 28-45., Uó: Káptalani iskolák, 333-336., A könyv és könyvtár, 82-92. (KUM0R0VITZ L. Bernát fordítása MEZEY László magyarázatával)., MÁLYÜSZ, Egyházi társadalom, 107-108. és passim., PFEIFFER János - SZIGETI Kilián: A veszprémi székesegyház zenéjének története. München, 1905, 28-29., CSAPODI, A kö93