Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)

Érszegi Géza - Szelestei N. László: Fogalmazási mintákat tartalmazó tankönyv töredékei a 14. század első feléből

Az I. kilenc vékony csíkja közül egyszer négy, egyszer pedig kettő illeszkedik, három illeszkedés nélküli.^ A tartalmi összefüggést is fi­gyelembe véve, e kilenc csík minden valószínűség szerint egy levélpár­ból származik: összesen 30 sort tartalmaz. Összehasonlítás alapján: a négy egybeillő csíkon található 14 sor mérete a IV. esetében 13 sor mé­retének felel meg. A kilenc csíkon együttesen található 30 sor mérete ott 28 soréval azonos. A IV-en fennmaradó 15-17 sort figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy az I-gyel jelzett csíkok közül öt beírt (és a margók) hiányoznak ahhoz, hogy meglegyen a kódex egy másik teljes le­vélpárja. Hasonló eredményre jutunk akkor is, ha fizikai összemérést alkalmazunk: a teljes levélmagasságot öt beírt csík és a margók tennék teljessé. Hasonló számítások alapján: a III. valószínű még hat beírt csík és a margók megléte esetén volna teljes. Formai és tartalmi érvek alapján is kizárható, hogy a felállított négy csoport bármelyike a másikkal azonos levélpárból származik. Az vi­szont az alább ismertetendő tartalmi érvek alapján egyértelműen megál­lapítható, hogy a négy csoport levélpárjai egy kódexből kerültek a 15. században egy Bécsben másolt kódex kötésébe.-^ A III. és IV. teljes egészében, a II. felerészben Johannes Bondi (Bondus) de Aquileia Ars dictaminisának töredéke.4 Szövegüket össze­hasonlítva a Bayerische Staatsbibliothek Cím 9683. jelzetű kódexével, az alábbi megfigyeléseket tehetjük: Töredékünk Cím 9683 II. 3. tábla, felső kép, jobb oldal 8r 3. tábla, alsó kép, bal oldal lOv III. 4. tábla, jobb oldal 14v 5. tábla, bal oldal 15r-15v 5. tábla, jobb oldal 16r 4. tábla, bal oldal 48v-49r IV. 7. tábla, jobb oldal 57r és 61/15 6. tábla, bal és jobb oldal 57v-58r és 61/25 7. tábla, bal oldal 58v-59r 299

Next

/
Thumbnails
Contents