Szelestei N. László (szerk.): Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról (Budapest, 1989)

Szendrei Janka: Esztergomi breviarium notatum Prégában

A kódex megismerésének további fázisai lassan bontakoztak ki. Kö­szönet illeti mindazokat, akik ebben segítettek, mind a prágai Památnik Národního Pisemnictvít előzékenységééert és a kódex mikrofilmjéért, mind az Országos Széchényi Könyvtárat azon kódexkiállítás szerve­zéséért, melyen a számunkra új énekeskönyvet az érdeklődő magyar nagy- közönség is megtekinthette.-^ + + + A Památnik Národního Pisemnictví D.E. I. 7. jelzetű kódexe a stra- hovi premontrei kolostor könyvállományába tartozott. E történeti könyv­tár körbélyegzőjét több helyen is megtaláljuk benne. Valószínű, hogy oda a 18. századi vásárlások során került - e tekintetben az intézmény- történettől várhatunk pontosabb eligazítást. Újkori, 19. századi kötés­ben van, és újkori a köttetés utáni foliálás is (két rossz helyre, és fejjel lefelé beillesztett lapjánál a foliálás folyamatos). A kódex ma 328 lapból áll. Ennél eredetileg valamivel többet tartalmazott, mert eleje hiányos, és a végén is megszakad.Az analóg források alapján azon­ban az elején lévő hiányt nem becsülhetjük 8-10 lapnál többre (esetleg egy naptárral együtt mintegy 12-16 lapra) a végén viszont aligha hiány­zik több 2-3 lapnál. Műfajilag a kódex breviarium notatum, tehát nem antifonále, mint az 1. jegyzetben idézett levél nevezte. Kora legkésőbb a 14. század eleje. E mellett a datálás mellett szólt - a fényképről való elemzés során - az írás fejlett kéthasábos elrendezése, és a nótádénak az 1341 előtti Missale Notatum Strigoniense-vel való nagyfokú egyezése. Bizonyos azon­ban, hogy újabb, gondosabb paleográfiai elemzések szerint nem zárható ki a kódex 13. századvégi eredete, vagyis a Pokorny által javasolt da­tálás. Emellett érvel a kódex tartalmának számos archaikus vonása is. A strahovi kódex egy breviarium notatum teljes, egész évre szóló temporale szakaszt tartalmazó kötete.6 A zsolozsma-anyagnak ez az el­rendezése, tehát a temporale és sanctorale szakaszok teljes szétválasz­tó

Next

/
Thumbnails
Contents