Dévényi Ivánné: Csernoch János tevékenysége az ellenforradalmi rendszer első éveiben (Budapest, 1977)
52 DÉVÉNYI IVANNÉ Mindkét réteg bizalmatlan volt a mérsékeltebb, bár magát ugyanúgy keresztény-nemzeti alapon állónak tekintő katolikus politika iránt. Az ellenforradalom hatalomra jutása után Csernoch János a legkedvezőbb megoldásnak a legitimista Friedrich István kormányon tartását vélte. Friedrichék kormányzónak tekintették József főherceget, aki mint homo regius (még IV. Károly nevezte ki 1918 októberében) önmagát nevezte ki kormányzónak, Friedrichet pedig kormány elnöknek. Az antant azonban mindkettőjük ellen hevesen tiltakozott, sem Habsburg-főherceget, sem legitimista kormányelnököt nem kívánt látni Magyarország élén. Még ellenségesebben reagáltak az eseményekre az utódállamok: Csehszlovákia, az SHS-állam és Ausztria jegyzékben tiltakozott a békekonferenciánál.18 Habsburg József kénytelen volt az antant nyomására augusztus 23-án lemondani, s ekkor kezdődtek — főleg erdélyi politikusok részvételével — a magyar—román tárgyalások a román király uralma alatt létesítendő perszonálunióról. Korabeli híresztelések szerint a tárgyalásokon Csernoch János is részt vett, ezt azonban Lépőid Antal határorozottan cáfolja.19 Friedrichnek november közepéig sikerült kormányon tartania magát, annak ellenére, hogy az antant több ízben követelte az ő lemondását is. Az ellenforradalmi tábor konzervatív, legitimista körei mindent elkövettek, hogy az antantnak bebizonyítsák: Friedrich mögött áll az egész ország, míg a baloldal (szociáldemokraták, polgári radikálisok, liberálisok) mögött csak jelentéktelen kisebbség, amelynek politikája gyűlöletes a többség előtt. A hercegprímás is jelentős „tájékoztató” tevékenységet fejtett ki a Friedrich-kormány érdekében. Annette párizsi érsekhez írt, 1919 szept. 3-án keltezett levelében lelkesen agitál József főherceg mellett, aki „népszerű” hadvezér s „akinek távozását a nép mély fájdalommal látta”. A Friedrich-kormany „a kormánytagok kiegészítése után valóban a polgárság, a parasztság és a munkásság képviselőiből áll. Még pedig csupa új emberekből, akik a háború előtti és alatti kormányzásért nem felelősek. Az ország nagy többsége a kormány mellett van és lelkesen támogatja azt.”20 Az augusztus 25-én megalakult harmadik Friedrich-kormányban valóban volt négy keresztényszocialista (Haller, Huszár, Oláh Dániel és Bleyer Jakab) és két kisgazda miniszter (Rubinek Gyula és Sokorópátkai Szabó István a nagybirtokos érdekeket szolgáló Keresztény Földműves Pártból, míg a liberálisokkal tartó Nagyatádi-Szabó István- féle kisgazdapárt képviselőit, magát a pártvezért és Mayer Jánost, akik a második Friedri^-kormány tagjai voltak, most kihagyták). Ez a hat fő képviselte a tisztán keresztény pártokból álló kormány populáris szárnyát. A hercegprímás azzal a kérdéssel is foglalkozik, miért kívánja az antant Friedrich távozását. Értesülései szerint azért, mert 1. monarchista, 2. tűri a fehérterrort és a zsidóüldözést, 3. nem akarja tagjai közé bevenni a szociáldemokrata munkásság vezéreit. Ezekkel a vádakkal szemben sorakoztatja fel ellenérveit: „Az entente bizonyára nem kívánja meghatározni Magyarország kormány- formáját, hanem annak meghatározását az ország szabadon választandó képviselőire bízza. . . A kormány egyetlen tagja sem nyüvánította eddig a nézetét, vajon monarchista-e vagy köztársasági. József főherceg meghívásában részes a kormány több 1 * Ránki György: A Clerk-misszió történetéhez. Történelmi Szemle, 1967, 2. sz. 160. 19 Lépőid Antal: Csernoch János hercegprímás élete. Esztergom Évlapjai, 1925; — Lépőid Antal: Csernoch János. Bécs, 1963. 63. 20 EPLCatC 2385/1919. - Orbán Sándort, m. 119.
