Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

II. Tanáraink

Honnan vette ő a dicsőséges Krisztust megfestő színeit, látványait? A Bibliából, mely mindennapi kenyere volt. Ha meg-megállunk képei előtt, fölismeijük a „látó” apostol nyomán járó látó és láttató Asztrik atyát. Mert ez volt a célja: látni, és amit lát, azt megláttassa mással. „Lássad te is, amit én látok, mert ez fog üdvözíteni téged!” — S ezt a látó apostolt a Jelenések Könyve huszonkettedik fejezetének első öt verse éltette:

"Megmutatta nékem az élet vizének folyóját, amely kristálytisztán fakadt Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoztak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremtek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgáltak. Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és homlokukon lesz neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világára, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket.”

Ha megállunk képei előtt, forduljunk el Leó testvér szemérmességével és örömével. Vigyük magunkkal azt, hogy a dicsőséges Krisztusnak a velünk való találkozása: REMÉNY. Ez a remény adjon erőt életünkhöz, és azt az örömet, amely eredeti.

Arany János Sejtelem című négysorosával fejezem be:

Életem hatvanhatodik évébe,

Köt engemet a jó Isten kévébe,

Betakarít régi rakott csűrébe,

Vet helyemre más gabonát cserébe.

Hatvanhatodik évét betöltve, az Isten kévébe kötötte és csűrébe rejtette. Megköszönjük — mert köszönet a mai nap — Asztrik atyát, akit nekünk adott, hogy láttasson és tanítson meg bennünket látni, és kéijük:

Urunk! Te, ki elküldted őt csűrödbe,

Küldj helyébe gabonát cserébe! Ámen.

(A gyászmise búcsúbeszéde alapján)

94