Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
I. Történeti áttekintés
sokszínű virágai és az isteni titkoknak üdvösséges gyümölcsei találhatók...” (Horváth Cyrill fordítása) A „Pomerium” összesen 542 beszédmintát tartalmaz, külön kötetekbe rendszerezve a szentekről; az állandó ünnepekről és a vasárnapi evangéliumokról; valamint a nagyböjti időszakra szóló prédikációkat. A szerző célja ugyanaz, mint a „Stellarium” megírásának idején. Egyrészt minél változatosabbá, „vonzóbbá” tenni az igehirdetést. Ezért az egyes ünnepekhez több beszédminta tartozik, hogy ne kelljen minden évben ugyanazt a prédikációt elmondani. Másrészt továbbra is fontosnak tartja Pelbárt, hogy az egyszerű hívők is megérthessék a beszédeket. Ezért — bár e művét is latinul írta — szándékosan egyszerű latinsággal szól, és jónéhány magyar szót is „bennefelejt” a szövegekben, mint például: suba, gyanta, komló, trufa (tréfa). Mindezek mellett többször külön is hangoztatja, hogy beszédeit az „egyszerű népnek” (simplex populus) szánta. A teljes odafordulást kívánó zavartalan alkotómunkát még a budai rendház gazdag könyvtárának csendjében sem találhatta meg mindig Temesvári Pelbárt. Nemcsak a tanítás feladata hívta el az íróállvány mögül, de a rendi kötelességteljesítés is megmegakaszthatta az írásban. 1494 és 1497 között például ő töltötte be az esztergomi szerzetesközösség házfőnöki tisztét is. Budára való visszakerülése után viszont már haláláig nem hagyta el tartósan a rendházat, s csak az írásnak szentelhette hátralévő hét esztendejét. Korával dacoló fantasztikus munkabírása, hatalmas műveltsége új vállalkozásra serkentették. Ezért a „Pomerium” befejezése után szinte semmit sem pihenve vágott bele élete utolsó, s talán legnagyobb művébe, amely „Az isteni tudománynak aranyos rózsakoszorúja” (Aureum Rosarium theologiae) címet viseli. A „Rosarium” nem beszédvázlat-gyűjtemény, hanem egy mindent magába foglaló tudományos szintézis, olyasféle összegző enciklopédia, mint Petrus Lombardus Négyeskönyve volt. A négy kötetre tervezett vállalkozásnak határt csupán önnön testi gyöngesége, kimerültsége szabhatott. Mindvégig töretlen lendülettel dolgozott, következetesen érvényesítve a műve bevezetőjében leírtakat: ”Az aranyról, az isteni tudomány aranyos rózsakoszorújának nevezett munka megírásához fogtam hozzá, hogy mind az ábécé sorrendjének, mind pedig a munka nevének alkalmasabban megfeleljek. Amint ugyanis a föld elrejtett erezeteiből kiragyogó értékes aranyércet a tűz olvasztja össze, éppen úgy e munka folyamán a teológiai bölcsesség mélységeiben rejtőző finom kérdéseket s megoldásokat a szent doktorok, gondos elmélyedés után, a szeretet lángjaival, a lelkek üdvözülésének buzgalmával rakják egybe. Mivel azonban, amint Hippokratész Aforizmáiban mondja: a művészet örök, az élet rövid, ezért munkámban rövidségre törekszem — amennyire ez az eljárásom az anyagnak s a tanításnak mind megértésére, mind hasznára válik...” (Brisits Frigyes fordítása) 1500. december 24-én ért az első könyv végére, 1503 tavaszán a másodikkal és a harmadikkal is kész volt már, s 1504. január 22-én úgy érte a halál, hogy csupán a negyedik könyv maradt torzóban. Ezt rendtársa: Laskai Osvát fejezte be. Temesvári Pelbárt életét és munkáit a rendi tanítás szolgálatába állította, hiszen ő és kortársai műveltségük alapját még a renden kívül szerezték meg. Könyveit tankönyvnek 60
