Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

I. Történeti áttekintés

Alakuló értekezletet 1946. szeptember 2-án tartottunk. A felvételi vizsgák: írásbeli szeptember 2-án, szóbeli szeptember 3-án. Elképzelhető az a drukk, amit az újdonsült diákjelöltek éreztek. Nem volt könnyű dolog egy-két hónap (vagy hét? nem is tudom) alatt felkészülni a következő tantárgyak különbözeti vizsgáira: magyar, történelem, művészet- történet és algebra. Művészettörténetből és algebrából azoknak, akik polgárit végeztek, négy év anyagából kellett vizsgázniok, nem beszélve arról, hogy mellette a munkahelyen dolgozniuk is kellett. De legtöbbünknek sikerült. Ezért külön köszönetét érdemelnek azok a kedves tanárok, akik előkészítő tanfolyamon igyekeztek segítségünkre lenni.

Ünnepélyes Veni Sancte szeptember 5-én volt délután. Utána a megye, a város, a hivatalok, az üzemek és a helybeli iskolák képviselői jelenlétében volt a megnyitó gyűlés. Itt az iskola vezetőjének az iskola feladatát és a reá váró hivatást ismertető előadása után dr. Tárkonyi Lajos alispán szólt az iskola jelentőségéről. Majd a Dolgozók Gimnáziumának egyik tanulója beszélt.

Az első tanítási nap szeptember 6-a volt. 29 „nebuló” ült be az iskolapadokba, hogy újra megkezdje, illetve folytassa a tanulást ott, ahol több-kevesebb évvel ezelőtt abbahagyta. Nem lehet elmondani azt az érzést, ami elfogott mindegyikünket, a régi emlékek és az új benyomások hatására. Mondanom sem kell, hogy gyerekekké váltunk újra. A legelején nagy .volt a vita, hisz döntenünk kellett, hogy a humán vagy reál tagozatot választjuk-e. A fiúk, akik már találkoztak az alsóbb osztályokban a latinnal, viszolyogtak tőle, inkább az ábrázoló geometriára szavaztak. A lányok a latint szerették volna. Mivel jelen esetben a fiúk voltak többségben, hisz csak 4 lány volt, megszavazták a reál tagozatot.

Akik tanítottak, mind okleveles tanárok voltak, és nem akármilyen középiskolai tanárok,. ALi olvassa soraimat, ne vegye felvágásnak vagy öntelt beképzeltségnek, tje tanáraink mind tudás, mind emberség tekintetében a legmagasabb fokon tanítottak. Úgy gondoltuk és ez való igaz, hogy már a tanárképzésnél a ferences rend mindent megtett, hogy kiváló tanárokat adjon a társadalomnak. Megadta a lehetőséget, hogy tanáijelöltjei egyetemi tanulmányaikat kibővíthessék külföldi tanulmányutakkal, ott a nyelveket elsajátíthassák, vagy egyéb ismereteket szerezhessenek.

Nagy tudásuk ellenére beleélték magukat a tanítvány lelkivilágába, annak észjárásába, és úgy érzem a közös megértés hozta létre azokat a jó tanulmányi eredményeket, amiről ez a gimnázium híressé vált országszerte. Nem kis büszkeséggel jártunk hát ide, és tanáraink szerető megértéssel, de kellő szigorral úgy követelték meg az anyag tudását, hogy a kapott jegyek a valós értékeket mutassák. Nem bizonyítványt, hanem tudást adtak. Kicsit talán ők is élvezték, hogy ilyen felnőtt „gyerekeket” tanítanak. Azért a ko- moly tanulás mellett mennyi vidámságot és örömet szerzett nekünk ez az iskola! Soha nem múlt el óra, hogy valami ici-pici kis kellemes élmény ne ért volna bennünket, amit az 50 perces órák után a folyosón megtárgyalhattunk.

Tanáraink voltak: P. Szalóczy Pelbárt szerzetes, igazgató, aki nálunk a magyart tanította^ Mindig halk volt és finom. Érzékeny minden kis durvaságra, persze itt a nyelvi hibákra gondolok. Ha valamelyikünk nem jól fejezte ki magát vagy magyartalan, sallangos kifejezést használt, enyhe kis fintoráról rögtön leolvastuk nemtetszését. Ő szerettette meg

42