Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

I. Történeti áttekintés

Iskolánk célszolgálata.

A magyar ferencrendieknek legősibb, Szűz Máriáról nevezett tartományát éppúgy, mint édes hazánkat, valósággal megnyomorította, majdnem tönkretette a szégyenletes trianoni „béke“. Eleven testébe, húsába vágott bele. Elszakította tőle éppen azokat a százados nevelde-kolostorokat, melyeknek falai között, a múlt hagyományainak légkörében szívták magukba növendékei Assisi Szent Ferenc diadalmas, evangéliumtól átitatott szellemét.

Ez a szellem azonban, mint regeneráló erő, nem szűnt meg tovább is dolgozni a rendtartomány megcsonkított törzsében sem. Sok nehéz áldozattal és csikorgó nekifeszüléssel serénykedett újból létesíteni azokat az intézményeket, melyek a fennmaradásnak és egészséges fejlődésnek elengedhetetlen feltélelei.

Ezek sorában négy esztendőnek előtte Esztergomban középiskolai fiúinternátus nyílt meg. A növendékek közül egyesek már eljegyzettjei Szent Ferenc Atya dicsőséges lobogójának: a rendi jelöltek, a Seraphicum tagjai, akik megfelelő középfokú előiskolázás után a tartomány kispap-újoncai lesznek. Mások ismét a szeráfi intézet neveltjeiként világi életvonatkozásokban fogják érvényesíteni azokat az égetően szükséges elveket, melyeket válságban vajúdó korunk oly igen nélkülöz, s melyek a boldogulás művészévé és a győzelmes lelki derű virtuózává eszményítették Assisi hallhatatlan fiát.

Az esztergomi ferences nevelőintézet azonban teljesen ferencessé csak 1931 szeptemberében lett, mikoris nagyméltóságú Klebelsberg Kunó gróf, akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter úr engedélyt adni kegyeskedett egy merőben újszerű, nyilvános reálgimnázium nyitására, melynek tanulói csak az internátus növendékei lehetnek. Az iskolafenntartó rendi hatóság, tekintettel a Pádovai Csodatevő boldog halála és szenttéavatása hétszázadik jubileumi évére, Szent Antalról nevezte el s az ő hathatós égi pártfogásába ajánlotta az intézetet.

36