Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
VI. Az élet megy tovább
Dolgozz csak így tovább, hogy Téged is példaképül állíthassunk hamarosan mindenki elé, de nem mint hősi halottat, hanem mint aki hősként élni tud. Ölel barátod: Szittya Mihály ” Eljött 1944 ősze. A nyilasok átvették a hatalmat, de előtte Misi már az Operaház katonai parancsnoka lett. A nyilasok fosztogatni akartak az Operaházban és egyeseket elvinni, akik már ott bujkáltak. Ő védte az elbújtakat, és semmi értéket (ruházatot, képeket, dísztárgyakat stb.) elvinni nem engedett. Pest elfoglalása után hasonló ellenállást tanúsított az oroszokkal szemben, védve az Operaházat. Ennek köszönhető, hogy az ott bujkáló Kodály Zoltán házaspárnak sem esett bántódása. Februárban már ének-tánc próbát tarthattak és március 15-én Bánk-bán-nal nyitott az Operaház. (Budai vár elfoglalása 1945. febr. 13.!) Életelve az emberek védelme volt, a mindenkivel való törődés. Ezért kereste diáktársait, tanárait. Névsort, címeket állított össze, és diák-tanári találkozót szervezett. Sajnos ezt a tevékenységét rendszerellenes tevékenységnek minősítették, (az újságokban ezt írták: „Szittya meddig szítja?) és az államvédelmi hatóság elvitette. Sok börtönt járt meg, sok valótlan dolgot ráfogtak, főleg azok, akik egy Alma Mater valós életét a szeretetet, az együvétartozást, a kenyér elfelezését nem ismerték. Szomorú, hogy ütlegelték is, és keresték baráti körét is. Ő utoljára osztálytársát - Kresz Gézát (40) és öccsét Kresz Ferencet látogatta (41) József körúti lakásukon. Ez elegendő ok volt arra, hogy mindkét ifjút is elvigyék 1946 őszén. Kresz Géza csupán négy hónapig ült Buda Délen, Kistarcsán, Toloncházban. Öccse Kresz Ferenc már 13 hónapig volt bezárva, többek között az Andrássy út 60. foglyaként. 1947 végén szabadulásuk után, megdöbbenve olvasták a lapokban: „Meddig tűri a szabaddemokrácia, hogy Kreszék szabadlábon legyenek?” Ez és a börtönben Szittya Mihállyal való szembesítések ráébresztették őket arra, hogy életüket csak a haza elhagyásával menthetik meg. Ók elindultak, és ma is sikerrel élnek Németországban ill. F ranciaországban. Szittya Mihály nem volt ilyen szerencsés, bronz-kórt (Addison-kór) kapott börtönében és 1948-ban szenvedések között hunyt el. Minden öregdiákot, ferences tanárait, az Alma Matert, a cserkész zászlót itt hagyott nekünk örökségül, hogy vigyázzunk egymásra, vigyázzunk értékeinkre, maradjunk magyarnak azzal a ferences szellemmel, amelyet az Alma Materben, Esztergomban „belénk oltottak”. Misikénk! Jelentjük! Az 1944-45-ben elkezdett tevékenységedet, a Diákegyesület megalapítására 1990-ben sikerrel végrehajtottuk! Összeállította: Kresz Géza (1940), Molnár János (1940), Mayer János (1941) 271
