Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)

I. Történeti áttekintés

P. Hegedűs Kolos OFM

A ferencesek tevékenysége Magyarországon a XIII. századtól napjainkig

A ferences szerzetesek a hagyomány szerint már a rendalapítónak, Assisi Szent Ferencnek (1182-1226) az életében megtelepedtek Magyarországon. Az 1232. évi rendi káptalan már önálló magyar tartományt hoz létre Provincia Strigoniensis néven, ami a ferences rend gyors magyarországi teijedésére utal. Ez a tény egyszerre jelenti a ferences szellem vonzó erejét, eleven frissességét és a magyar társadalom befogadási készségét, az űj szellem iránti fogékonyságát.

Mi a titka egymás kölcsönös elfogadásának? Mi volt az a szellem, ami az újonnan alakult rendből áradt, s amire a társadalomnak szüksége volt?

1210 nyarán egy csoport érkezik Rómába, hogy vállalkozásukhoz a pápa jóváhagyását kéijék. Az óvatos, de éles szemű III. Ince pápát a legenda szerint egy éjszakai látomás győzi meg a kért engedély megadásának a lehetőségéről. Azt látta ugyanis egyik éjjel álmában, mintha a lateráni bazilika meginogna és összeomlani látszana. Az utolsó pillanatban azonban odaugrik egy kicsiny és jelentéktelen ember, aki az akkori parasztok ruháját viseli, s derekán öv helyett kötelet visel. A kis ember, akiben a pápa nagy csodálkozására a nála járt, tőle engedélyt kérő Francescóra ismer, aki gondolkodás nélkül veti neki vállát az ingadozó falaknak, pillanatok alatt óriássá magasodik, s íme, izmos vállának egyetlen nyomására ismét kiegyenesednek a ledőlni készülő falak, s a templom újra szilárdan áll.

A legenda a maga nyelvén megsejteti, miért olyan nyitott a társadalom az új szellem iránt. Az idézett legendában ugyanis megfogalmazódik Szent Ferenc követőinek mindenkori munkája, pontosabban munkájuk mindenkori alapelve, ami így hangzik: az adott kor szükségletének, igényének megfelelően az Egyház és a társadalom szolgálatára állni. Ez a szolgálat a dolog természetéből fakadóan különböző formában jelentkezik a századok folyamán: egyszer vándormisszió, máskor szegények és elesettek gyámolítása, betegek ápolása, ismét máskor az idők jeleire figyelő modem pasztoráció vagy az országot fenyegető ellenséges veszély elhárítására való készség szóval és ha kell karddal is, vagy az iskolában a kiművelt emberfők gyarapítása stb. Erre a sokszínű szolgálatra azzal a lelkiséggel vállalkoznak az új rend követői, amely Szent Ferenc eszméiből fakadt, s amelyre a koroknak mindenkor szükségük volt. S mindazt, ami munkájuk nyomán fakadt, az beépült nemzeti, rendi történetünkbe.

Az első nagy nemzeti feladatot IV. Béla (1235-1270) királyunk idejében kapták a ferencesek. Ez részben a tatárjárás után szükséges újjáépítő munkában való közreműködést, részben a pogány kunok és jászok keresztény hitre térítését jelentette. A király éppen ezért bizalmi embereit is közülük választotta. Fr. Pál személyében ferences volt a gyón18