Reisz P. Pál (szerk.): Az Esztergomi Ferences Gimnázum Jubileumi évkönyve 1993 (Esztergom, 1993)
III. A mindennapok szépsége
Bubik István színész is, aki nyilatkozataiban mindig említi a sportot, amelyet aktívan gyakorol mind a mai napig szenvedélyesen, amelyek alapjait itt nálunk szerezte meg. A különböző versenyeken kívül, a város ünnepélyein felkérésre mindig részt kellett vennünk. Ugyanígy részt vettünk a város által szervezett közös sportrendezvényeken is. Ezek eredményeit igazoló dicsérő oklevelek, elismerések, érmek felsorolása hosszú időt venne igénybe. A városi sportesemények legemlékezetesebbje 1978-ban volt. Felkértek minket is, hogy vegyünk részt ezen a versenyen. Padgyakorlatot kellett bemutatni. Nagyon nehéz feladatnak tűnt. Vajon mit lehet csinálni egy 100 kg-os tornatermi svédpaddal, és a gyerekek igyekezetével. El is kezdődött a felkészülés már szeptemberben. Az Aidának egy részlete volt a bevonuló és a Queen együttes egyik száma a padgyakorlat zenéje. A tizenkét résztvevő közül szinte reményünk sem volt a helyezésre, olyan szorosnak tűnt a mezőny a felkészülés ideje alatt. A versenyt szavazás döntötte el. Mindaz, aki eljött erre a bemutatóra, a belépőjegy hátuljára felírhatta, hogy melyik iskolára szavaz. A résztvevők közül több mint háromszázan reánk szavaztak, így nyertük el az első helyezést. A város vezetői közül többen is bevallották, hogy nagyon szép, látványos, és fegyelmezett gyakorlatot sikerült bemutatnunk. A diákok színes mezt és nadrágot kaptak a gyakorlat idejére, ami még növelte a bemutatott gyakorlat látványát. A városban rendezett váltó-futó versenyeken mindig részt vettünk, amit vagy megnyertünk, vagy említésre méltó eredményeket értünk el. Az ötvenes évektől azonnal az ébresztő után 6.00 órakor űn. csuklógyakorlatokkal kezdődött a nap. Ez volt az udvaron végzett reggeli torna. A tornaórák edzéséhez hozzátartozott a „nagy” és a „kis” szigetkor lefutása is, amit a gyerekek sokszor „spártai” kiképzésnek is neveztek, akkor amikor ezen részt kellett venni. Sokan, amikor visszalátogattak, akkor mondták el, hogy mennyire fontos volt. A diákok megértették: „Ép testben ép lélek”. 1954-től 1992-ig voltam az iskola tornatanára. Azóta két tornatanár foglalkozik a diákokkal, akik közül egyik szintén tanítványom, s az egyik legjobb tornász is volt, és folytatja munkámat. így most a nyugdíjas napjaimon visszatekintve érdemes volt mindezt végigvinnem. Ha mégegyszer születnék, talán ugyanígy végezném. 161
