Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

A császári és királyi 26. gyalogezred

zal együtt rohamra megy. A magaslatokat meg kell tisztítani az ellenségtől. Az árokban felfejlődünk. A csillogó hótól káprázik a szemünk, alig látni a 200 lépésnyire húzódó lövészárkainkat. Csend van. Talán nem vesznek észre s veszteség nélkül felérhetünk. Már kint vagyunk a nyílt terepen s törtetünk felfelé. A legizgalmasabb percek. Mikor vesznek észre? A verejték csurog rólam. Pedig még csak 20 lépést tettünk előre... Ssss, bum-bum... Észrevették. Srapnelloznak. Az első „szalve" felettünk robban. No most előre! Újra a második, harmadik... Körülöttünk nehézgránátok vágódnak be, fojtó füsttől nehéz a levegő. A hegyoldal gránáttölcsérektől feketéink. Irtózatos percek. A gyalogsági és géppuskatűzbe belevegyül az emberek ordítása. A Halál aratása van ma. Hadnagyom, Okány két sebből vérzik. Zászlósunkat betemette egy gránát. Tizenhat emberemből ötöt látok magam körül. Már csak az ösztön dolgozik, amikor nincs többé akadály... Rohanunk a már magunkra rántott 11. század kevés emberével együtt az oroszra. Minden oldalról felhangzik a „hurrá!"... Aztán a többi már simán megy. Az állásokat elfoglaltuk. Nagy volt a veszteségünk... Hej fiúk! „Ma még piros élet, holnap hosszú álom" - hadd szóljon!

A huszonhatosok bakái most, március elején a Sannál csinálták meg azt a magyar bravúrt, hogy egy éjszakán átgázoltak a folyón és teljesen átázva, fagyasztó hidegben, heves ellenséges ágyútűzben kitartottak huszonnégy órán át, mindaddig, míg a rákövetkező éjszakán a Sanon hidat lehetett verni. E harcokból számolunk be Csatáry főhadnagy feljegyzései alapján:

66