Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

A császári és királyi 26. gyalogezred

san jóval éjfél után érkezett meg az ezred Tominyba és Jankowicébe, de az eltévedt egységek miatt csak 15-én volt mindenki együtt a szálláshelyén. Ezredünk fényesen kiállta a próbát ezzel az erőltetett menettel. Szolid, őszi idő köszöntött ránk, mely mindnyájunknak jót tett. A meleg nap mindent megszárított, folyt az általános tisztálkodás. A vonatoszlopot és a mozgókonyhát a Visztulán való átkelésnél jóval magunk mögött kellett hagyni, ezért pár napig a környékből kellett megélnünk, amit a helyiség minden szögletéből rekvirált disznók röfögése érthetően bizonyított. Különben mindent elő tudtunk teremteni, csak a kenyér és a só hiányzott. Ebből hiány volt s ezen semmiféle rekvirálás nem segített, mivel a parasztoknak sem volt belőlük.

Potokon át, ahol 16-ról 17-re virradóan éjjeleztünk, már nyugodtabb menetben vonultunk a Visz- tula-front hosszában észak felé. A Visztulától ide hallatszott az egyhangú ágyúdörej. Október 17-én őszbe borult erdők, csendes völgyek és falvak, pompás udvarházak mellett érkeztünk be Siennóba. Ebbe a kis városkába szállásolták be az I. és III. zászlóaljat, a II. zászlóalj Krzyzanowkában talált kényelmes pihenőt. 18-án végre nyugalmas napunk volt. Lukáts tábori lelkész Siennóban istentiszteletet mutatott be. Teljes lett volna szerencsénk, ha a kenyeret, sót, a dohányt és a tábori postát is megkaptuk volna. Sikerült némi krumplit és disznót, valamicske sajtot is felhajtani, egy zsidó pék szállította a sokáig nélkülözött kenyeret, fűszerként szolgált néhány gyors riadógyakorlat. 19-én tovább masíroztunk a titoktartás miatt szó szerint a „világba", menetcélunkról sejtelmünk se

58