Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

A császári és királyi 26. gyalogezred

gött emelkedik az út s a Visztula lapályon keresztül be lehet látni lengyel területre. Ez az ottjártunkkor látott távoli kép maradandó élményt nyújtott: a nap helyenként áttört a felhőkön, előttünk dübörgött a csata és odaát, a Visztulán túli falvak felett mindenütt felvillantak a srapnellfelhőcskék. Ezt a műveletet a mi hadseregünk északi csoportja hajtotta végre, mely már Sandomierz-ig nyomult előre.

Mi ezen a napon nem kerültünk bevetésre, hanem hadosztálytartalékként az állomás körzetében tartózkodtunk azzal a céllal, hogy az ellenfél esetleges betörési kísérletét, avagy keleti irányból való oldaltámadását meghiúsítsuk. Zászlóaljaink harckészen az erdőben tartózkodtak, az eső pedig újra rákezdett. Azonban a harcizaj mindinkább gyengült, az ellenség előttünk visszavonulóban volt, este 10 órakor már minden elcsendesedett. Midőn a következő reggelen Ocise-n keresztül vonultunk, minden az előző napi ütközet nyomait mutatta. A nyolcvanhármasok halottaikat temették, a házak a tüzérség becsapódásaitól átlyuggatva és megrongálva. Miechochinban pihenőt tartottunk, mely az eső miatt igen ránk fért és jólesett a felszabadult lakosság vendégszeretete is. Az élniakarás és a győzelmes előnyomulásban való hit éltetett bennünket és segített legyőzni a nehézségeket. Átmasíroztunk Tarnobrzeg-en, melyet az oroszok visszavonulásukkor alaposan helybenhagytak. Ablakok, lámpák összetörve, sok kereskedés kirabolva, nagyon kevés és félénk népséget lehetett az utcán látni. Ismét belemasíroztunk a sötétedésbe, átázott ruháink ránk tapadtak, lábravalóink felmondták a szolgálatot. így értük el éjjeli pihenőhelyünket, Sielic52