Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

26-os hősök

tívájából egy orosz gépfegyvert akart elfogni. „Fiúk előre! Nem hal meg itt mindenki" felkiáltással rohant ki a fedezékből és eközben érte őt egy comblövés, amely öt perc alatt kioltotta fiatal életét.

„Hősi halált halt, mint igazi hős" írja róla Szilaveczky őrnagy, zászlóaljparancsnok az apának, Fekete István nánai igazgató-tanítónak, akit fájdalmas büszkeséggel tölt el, hogy a hazaszeretet magja, melyet ő évek hosszú során át a gyerekek leikébe elvetett, a tulajdon fia sírján hajtott vérvörös rózsákat.

Wottitz Róbert tartalékos főhadnagy

1914. augusztus 7-én indult az első huszonhatos csapat a frontra, vele Wottitz Róbert, mint a 2. század zászlósa. Súlyos bychawai, piotrkowi és lublini harcainkat legelöl küzdötte végig. Gyakran láttuk, amint felejthetetlen emlékű Zednicek főhadnagyunk oldalán a legnagyobb golyózáporban vitte előre szakaszát; nehéz szívvel váltunk meg tőle, amikor a San melletti harcokban srapnellgolyó sebesítette meg. Gyógyulása és hosszabb pihenő után mint főhadnagy-századpa- rancsnok került ki a kelet-galíciai frontra. A zwyczyni ütközet elején érte el kegyetlen végzete 1916. október 5-én, amidőn éppen támadásra fejlesztette fel századát. Jószívű és vasszorgalmú ember, derék, kötelességtudó katona volt hű bajtársunk, Wottitz Róbert. Hősi halála után a Katonai Érdemkeresztet kapta meg, mint külső jelét jól végzett, önfeláldozó munkája értékének. Mi, régi bajtársai kegyelettel őrizzük emlékét, nyugodjék békében.

202