Miklós Tamás - Négyesi Lajos (szerk.): Huszonhatos hadiemlékkönyv - Váérosunk, múltunk 6. (Esztergom, 2019)

Háborús történetek

füsttengerrel. A tetején meg ott gubbasztott öt darab szurkosképű gyerek, akárcsak a fecskék a fészkükben. Volt aztán a „szobában" egy szalmával és rongyokkal megtömött ágy nyers deszkából készítve. Az ágy szélén ült a „gazda", alacsony termetű, bozontos hajú emberke s mellette a „háziasszony", aki vígan fújta a bodor füstfelhőket kétkrajcáros cseréppipájából. A szoba egyik sarkában deszkával elkerítve egy ártatlan borjú bőgött. Az ágy és a borjúketrec közé szalma volt szórva. Ez a hely volt kijelölve pihenőnknek. Nem nehéz kitalálni, mi vonzott bennünket e kies helyre, nem más, mint a Marika! Szőke hajú, piros ingű szép Marika. Az ő tizenhat esztendős szépsége vonzott ide bennünket. Bár nyelvén beszélni nem tudunk, de jelekkel csakhamar megértettük vele, hogy tetszik nekünk... Arcra egy kis simogatás, aztán egy kis tükör, pár darab csokoládé, három szentkép s mi kegyeibe voltunk ajánlva. Marikának tetszett lojális udvarlásunk. Jelekkel értésünkre adta, hogy a muszkák nem így udvaroltak neki, azok durvák voltak.

Kezdtük magunkat jól érezni. Az önkéntes úr már oly jól érezte magát, hogy alkalmas pillanatban csókot nyomott Marika fehér nyakára. Marika ugyan nem tiltakozott a merénylet ellen, de a gazda - a leány atyja - háziasszonyunkkal együtt egyszerre ellenséges szemmel néztek ránk. Valami olyasfélét is morogtak, hogy „gazemberek". De nem sértődhettünk meg, mert ruthénul mondták.

A lány szép volt s bizony mi csókra szomjaztunk. Este tíz óra felé járt már az idő s mi hasztalan vártuk, hogy az öregek lepihenjenek. Vigyáztak a lányra. Egy ideig a gazda virrasztóit és a háziasszony aludt, aztán

124