Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

De ezt nem tudják elképzelni. Keskeny az ember biológiai útja. Keskeny és érzékeny. Törékeny a test, mégis ránehezedik az értelemre és az akaratra, s hiába, képtelenség lerázni. Ezért aztán,a legtöbben megadják magukat a test kívánalmainak, hogy a végén már kizárólag ennek gondolják magukat: bőrüknek, izmuknak és belüknek.

Legalább fújna valahonnét a szél — egy kis szellő, de semmi; remegett a mozdulatlanság. Mi értelme ennek a menetnek? Az egyik szekéren sírt a gyerek. Talán elfelejtették tisztába tenni, vagy szopni akar. Elmúlt egyéves, és még mindig a dajka táplálta. Anyjának hamar elapadt a teje, s nem is tartotta rangjához méltónak, hogy melléhez emelje a csecsemőt. Csak az zavarta, hogy a tejmirigyek még egy ideig működtek, s a nedvesség olykor átütött a ruháján. Micsoda kínos helyzet az özvegy királynénak.

Lehet, hogy megtámadják őket, és lekaszabolják valamennyiü- ket? Miért ne? S még azt se tudhatják biztosan, hogy ha bekövetkezik, ki okozza a halálukat. így nem lehet túl nagy reménységgel utazni.

Mi maradt a rangból? Cafirang — gondolta Palkovics, akit kineveztek a menet parancsnokának. „Hát ennyit ér a hatalom.”

A csecsemőgyerek király volt. Az anyja meg, aki dühösen, aztán kedvetlenül dülöngélt ide-oda a kényelmetlen ülésen, mintha érzéki akaratával igyekezett volna fölrázni magát. „Elvégre fiatal vagyok, még feszes a bőröm!” De a sok paraszt között — alig akadt néhány középnemes — ettől is elment a kedve. Vízzel kevert langyos bort ivott.

Persze ott volt az „okos ember” a királyi szekér mögött valamelyik ökörvontatványon, de inkább gyűlölettel gondolt rá. „Miért nem tesz valamit, ha annyira ért a hatalomcsinálás mesterségéhez, mint ahogyan mindig híresztelik róla? Csúnya kis ember, azzal a meghajlott testtartásával, mintha mindig alázatoskodna, közben meg sunyi módon másra gondol.” A királyné azt sem tudta, számíthat-e a támogatására, vagy éppenséggel őrzéséért tart-e vele. Mintha nem is ő, s még inkább a gyerek, a király számítana, hanem ez a véznának látszó, mégis inkább robusztus benyomást keltő alak, gyorsan forgó dalmát szemével.

Sosem szerette, akkor se, amikor jót cselekedett neki. Merthogy nem lehetett eldönteni, valóban jó, vagy csak megint valami-S3 90 K-