Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

ván imádkozott. Semmi kifogást nem emelhettek vele szemben, kivéve azt, hogy nem beszélt. De miért lenne ez akkora vétek! És azok a szerzetesek, akik a hallgatásra tesznek fogadalmat? Az ember hallgat, hogy szavai zajával ne nyomja el Isten hangját.

Mi lenne, tette föl magának a kérdést a prior az esti, napot bezáró imádság után, amikor nem illett már beszélni, hanem mindenki szótlanul visszavonult a cellájába, ha az egész kolostor elhallgatna? „Hallgatunk, mi is hallgatunk... Bátori testvér nemcsak ilyenkor, hanem reggel is és délben is, mi ebben a különleges?” S továbbra is jólesően, bár fáradtan vizsgálgatta ezt a gondolatot.

Fáradt volt, a hirtelen jött tavaszban megszaporodott a kerti munka, s életkorához szokatlan serénységgel végezte a tennivalókat. S amiért már az ősi, pusztai atyák előírták a test használatát, ugyanazt a célt érte el a kétkezi munka bő ezer évvel később is: a test fáradása megtisztította a gondolatokat, száműzte a fölösleges, önmagába visszatérő töprengést. A meditáció fizikai erőkifejtés nélkül egy idő után körbenjárássá silányul, amikor ellenben harmóniába kerül a test lehetőségeivel, kiegyenesedik és irányt kap.

„Hol is hagytam abba? Ja, igen. Hogy az ember a története során nem jut lényegesen új ismeretekre. Ebben tehát fölösleges a fejlődés annyit rágott titkát keresni. Minden nemzedék azt gondolja, valamivel többet és jobban tud az előzőeknél. S mivel minden kor gyermeke a világot a saját jelenidejével méri, biológiai természeténél fogva azt tekinti abszolútumnak (még ha hisz is Istenben), s abban az együgyű gondolatban ringatja magát, hogy az ő idejét megelőző világ egyszerűbb, primitívebb, kevésbé fejlett, s ami majd utána jön, az meg elképzelhetetlenül emelkedett lesz. Persze tudom én...” — így a prior, s mintha pillantását végighord- ta volna a történelem horizontján.

Majd így folytatta: valóban, a következő korok mindig valami többet képesek fölismerni az anyag összetételéből és természetéből. Egyszer úgy fogják összerakni, olyan törvényszerűségek szerint, amiről most még fogalmunk sincs. Csakhogy ez a maga nemében nagyszerű újdonság nem jelenti a tudás alapvető változását. Mert mit kell ezzel kapcsolatban tudnunk? Azt, hogy minden, amit szellemünkkel és akaratunkkal formálunk az anyagból, valamennyi tudás előfeltétele már eleve benne rejtezik az anyagban, mint ahogyan bennünk is ott nyugszik a fölismerésre való haj-S3 362 Ék