Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

Ezért aztán elámultak, amikor a pap nem ripakodott rájuk, nem fenyegette őket a poklok ménköves ménkűivel, ahol a lélek úgy ég el, ropogó vad lángokkal, mint a zsír. S mert hozzászoktak a korholáshoz, nem is értették, miről beszél ez a pap. Egyetlenegyszer sem csapott rá a szószék karfájára, hogy beleremegjen a levegő, arca nem torzult el a szavakkal folytatott erőlködéstől, mintha már ez lenne a végső szenvedés... nem, rámosolygott az egyszerű padokban szorongó emberekre, akik lehajtották a fejüket, mert úgy tudták, Istenre ránézni sem szabad — már csak képletesen sem.

„Testvéreim, örömöt keresni jöttünk ide...” Ennek hallatán többen arra gondoltak, ej, ez a pap ördöngös valaki lehet, ha így belelát az örömükbe, pedig mennyire titkolták. Ugyan ki árulhatta el, csak nem az a némber? — s mindegyik férfi a maga női arcát ragasztotta oda. De majd mindjárt jön a szégyenletes sújtás, addig legalább éljék még ki a bűn emlékét.

„.. .mert az öröm szép...”

Miket beszél ez itt? — és már nem csúszkáltak a lábak a padok alatt, védekező türelmetlenséggel.

„...felszabadít, egyszerűvé és lelkessé tesz. Hogyan lehetséges ez, amikor a halálra, a mi urunk halálára gondolunk? Hogyan tehet lelkessé bárkit a halál? Most nyilván azt gondoljátok, megbolondult ez a pap. Pedig nem, a halál a mi egyetlen reménységünk: a mi urunk nyomán ez az elkerülheteden esély, hogy ebből a részéletből megtérünk az egész-életbe. Ó, ha a mi nyelvünkön el tudnám mondani, amit erről a szent iratok közölnek, magának Jézusnak a szavait... Mert nem én szólok, a lélek szól általam, s mindez meg van írva azokban a könyvekben.”

A prédikáló pap, fiatal testéből szelíden nőtt ki a nyaka, úgy beszélt, mintha azt mondaná, ami éppen akkor az eszébe jut. Nem használt semmi olyan gesztust, amely különbözött a templomon kívüli életben megszokottól, néhány mondata még arról szólt, hogy bizonyára mindenkinek voltak olyan napjai vagy legalább percei az életében, amikor könnyűnek érezte magát, s ez a köny- nyűség a lélek kiegyensúlyozottságát jelentette. „Az örömöt, a fel- szabadultságot ugyanis nem nyomja le a bűn...”

No, ezt is megúsztuk különösebb baj nélkül, igazította meg kifelé a népség ülés közben elcsúszott ruházatát; lelkében meg ki-ki vitte a magáét, hogy kezdjen vele valamit: letagadta maga előtt,-S 355 S3-