Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

Szerelmi bánat — elsősorban ez a finom aggodalom lengte körül Bátori László alakját, aztán még néhány feltételezés, ahogyan a külső szemlélő vélekedik valakiről, pedig ha magára gondol, be kell látnia, az ember egyszerre sokkal egyszerűbb és sokkal bonyolultabb annál, minthogy ilyen kategóriákkal illethetné. Sokkal egyszerűbb, hiszen magatartása nagyon is véges számú változattal meghatározható és leírható; ha valaki elég sok időt élt már, ismeri a véges számú változatokat. Egyszerű képletek ezek, ahogyan leírható a fizikai valóság is néhány axiómával. Ugyanakkor sokkal bonyolultabb, mert a személyiség rendelkezik egy olyan résszel, amely együttműködik, szelíd harmóniára törekszik a néhány életreakció- változattal. Elválaszthatatlanul együttműködik, ugyanakkor ez a rész (egyéni kívánalom szerint nevezzük szellemnek, pszichének, léleknek — mindenki a maga világnézete szerint) nyitott horizont; nem ismer semmiféle fizikai törvényszerűséget, nem sorolható be a kultúrszokások véges számú variációi közé. Miközben elválaszthatatlan ettől a végességtől, a végtelennel ölelkezik, együtt él a kettő, s ez a kettő emeli föl, emeli abba a régióba, amit nem lehet más szóval illetni, mint a létezés csodájának.

Az ítélet — minden ítélet, kivéve egyet — az ember véges megnyilvánulására vonatkozik. Ezen nincs mit csodálkoznunk. A végessel rendelkező, a végesbe belekötözött ember képtelen a végtelenre vonatkoztatott ítéletet hozni.

Bátorinak volt egy matematikus barátja, aki olykor, elhajolva az élet derengésébe, egyszerűen csak annyit mondott minden számtani tudás összegezéseként: „Az élet teljességében a legkisebb közös többszöröst keresem.” Ezt az egyszerű tételt sem értették sokan, ezért aztán vagy hallgatott a továbbiakban, vagy ha olyan szellemmel találkozott, akiről úgy gondolta, érdemes a kissé bővebb, a lehetségesség határáig bővíthető kifejtésre, még hozzátette: ennyit tudunk az életről, ez a legtöbb, az élet ilyen megszelídítése.

S ha azt kérdezték tőle: Isten matematikailag igazolható-e? — kissé meghajtotta a fejét: „Minden vonatkoztatási rendszeren belül létezik olyan állítás, amelynek igaz vagy hamis voltáról a rendszeren belül nem adható válasz. S mi, emberek, egy nagyon is körülhatárolt vonatkoztatási rendszerben élünk. Mi következik ebből?-a 349 S*