Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Bátori László: A másoló

na az elmúlt napok, hetek vagy még hosszabb idő óta rá nehezedő nyomás alól, s csöndes szellemi semmittevéssel folytatta az útját.

Zsigmond király és császár halálára már jó ideje számítani lehetett. A nagy emberek élete és halála mindig latolgatásra készteti a többieket. Kezdetben a butaság vagy az önzés (másként érdek a neve) tartja fönn lelkűkben őket, s ez a társadalmi magatartásban — hogy ily fennkölt kifejezéssel éljünk — ölt testet, amit egyszerűen a hatalom megszerzésének és megtartásának neveznek.

Senki nem kerülheti el azt a hétköznapi gondolatot, hogy előbb-utóbb meghal; igaz ugyan, hogy ezzel a legnagyobb közhellyel vajmi keveset tud kezdeni, a halálban, elsősorban a hatalmasok halálában halálon inneni reményt (önérdeket) fél fölfedezni: ha meghal a nagy ember, más, bizonyára valami jobb következik! S mert az életnek súrolókeféje az unalom, bár ezt a legtöbben, némi zavartságtól kísérve nem hajlandók beismerni ugyan, a hatalmi változástól mintha azt is remélnék, hogy megszabadulnak ettől a lélekragacstól. S élnek tovább, egyszerű vágyakkal és reményekkel, szeretik az anyagot, a megragadhatót, a birtokolhatót, amelybe visszasüppedni oly jó, oly meleg, oly biztonságos: enni, inni, hortyogva aludni, s ezzel az ember mintha beteljesítené hivatását, az „elvégre azért vagyunk, hogy éljünk” köznapi bölcsességet.

A királyi és császári udvarban régóta méregették a pártok jövendő reményeiket. A király még élt, látszólag ereje teljében, de háta mögött hangtalanul már mindenki a halálával számolt: és utána? Mi következik utána?

Ez volt a legfontosabb kérdés, s az ezzel együtt járó magatartás: hogyan helyezkedjenek, ki és hová áll, ahol fényben, a hatalom közelében, ugyanakkor szélárnyékban marad?

Bátori László fiatalember volt. Megjárta már Itália és Franciaország egyetemeit, a szellemi tapasztalatok magas párkányán állt — veszélyes helyzet. Megértette mindazt, amire mások esetleg képtelenek, könnyedén fölismerte az összefüggéseket, egyszóval minden olyan hétköznapi és közönséges szellemi tehetségre képesnek mutatkozott, ami ugyanakkor aligha természetes a világban.

Nem volt könnyű Bátori László délelőttje. Súrolták a kora délelőtti fények, miközben a birtokán emelkedő hegyre igyekezett.-a 342 IS-