Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Virág Benedek: Hová szaladsz?

mindjárt meg is ijedt ettől. Úgy hallotta, Jézusnak vér és víz folyt az oldalából, riadtan nézte inge alatt a maga testét: megnyílik-e, mi lesz vele? Meg kell halnia? Mire hazaért, elállt a vérzés, a horzsolásnak sokáig ott maradt a nyoma, csíkokban barna hegek képződtek, időnként odapillan­tott, máskor meg is tapogatta őket: „hasonlítok rá”, de erről nem beszélt senkinek, attól tartott, kinevetik, vagy inkább megszidják: hogyan lehet ilyet mondani! Azt látta, mindenki fél Jézustól. Még a felnőttek is. Ö meg nem félt, olykor mintha éppen rá nézett vol­na, pedig tudta, gipszfigura. Úgy mesélték, a templom átépítése­kor véletlenül össze is törték, erre nagy riadalom támadt, volt, aki jajongva híresztelte: „Baj lesz velünk, nagy baj, másodszor is meg­öltük Jézust.” A következő évben ennek tulajdonították a júniusi jégverést, s attól kezdve minden évben ezen a napon a falu népe elzarándokolt a határban emelkedő domb hajlatához, s ott imád­kozott a régi kőkeresztnél. Azt mondták, bűnhődniük kell a gyil­kosságért. Adám nem így gondolta. Az egyik este, még nem kondították meg a folyosón a kisharangot, amely a takarodót jelezte a piarista kollégiumban, bekopogott Márk atya szobájába. Már az első év vé­gén jártak, ám az otthonról hozott gondolat nem hagyta nyugod­ni. Korábban is meg akarta már kérdezni, de az elején félt ettől, télen meg hidegek voltak a folyosók, alig várta, hogy bebújhasson az ágyba, amit aztán testével fölmelegített, s ott biztonságban érez­te magát másnap reggelig. De elérkezett a tavasz, kinyitották az ablakokat, beáramlott a meleg, s egy ilyen estén elhatározta magát. „Tessék mondani, valóban félni kell Jézustól?” A szerzetes nézte a kisfiút, aki ugyanúgy nyomkodta a tenyerét, amikor megállt a tekintélyes tanár előtt, mint ahogyan az apja. El­tanulta tőle a mozdulatot, s ez aztán vele maradt. Amikor hetven­egy évesen rendezgette a jegyzeteit, s keresgélte a megoldást, ho­gyan kezdjen hozzá a magyar történelem következő időszakának megírásához, akkor is ugyanezt a mozdulatot ismételte. Lejegyez­te már Mátyás uralkodását, majd egészen a szerencsétlen mohácsi csatavesztésig. „Mennél tovább megyünk Lajos országlásának tör­ténetiben, annál szörnyűbb dolgok ötlenek élőnkbe. Az a hatal­mas ellenség, kivel békességre lépni magunktól nem valánk bátrak, és belső villongásaink miatt szembeszállani rettegénk, rettenetes-a 306

Next

/
Thumbnails
Contents