Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

nulja, vagy az erőszak megrezegteti az ösztönöket, s birtokba veszi a lelket?

„Testvérem, bejönne hozzám?” — kérdezte Lelkes Paszkál atya Páter Ferenctől, s az idős szerzetes a maga csontos egyszerűségével tessékelte az ajtóban fiatal rendtársát.

„Hány éves vagy te tulajdonképpen, fiam?” — kezdte, és a szűk, ám hosszan elnyúló szerzetesi szobában leült az egyszerű karosszékbe. Páter Ferenc követte mozdulatát a kerek kis asztal túloldalán, szemben velük a széles könyvesszekrény, Ferenc lába majdnem elérte a szélét, olyan keskeny volt a szoba. Végigfuttatta tekintetét a könyvsorokon, ismerős nevek és címek, majd megállt, s anélkül, hogy illedenséget követne el idős rendtársával szemben, igyekezett kiolvasni az egyik ismeretlen mű szerzőjét és címét.

Paszkál atya észrevette. „Jó író, a francia katolikus egzisztencializmus hatása érződik rajta. A harmincas években a magyar irodalom különös figyelmet fordított ezekre a szerzőkre, bár éppen egy svéd szerző kapott Nobel-díjat a katolikus egzisztencialisták közül. Sigrid Undset — mond ez a név neked valamit?”

Páter Ferenc tagadóan ingatta a fejét. Soha nem hallotta még. Régebben bosszantotta tájékozatlansága, görcsös erőfeszítéssel tudni akart, nem sajnálta ezért a hajnalokat, pedig szeretett aludni, mégis fölkelt, hogy a reggeli frissességben minél többet elsajátítson a világ ismeretéből.

Paszkál atya könnyedén fblnevetett. „Nem baj. Nem kell mindent tudni. Amikor olyan fiatal voltam, mint te, én is tudással akartam birtokba venni a világot. Azt gondoltam, ha tudok, ha minél többet tudok, annál inkább hiszek majd. Mindent megtettem ennek érdekében. Aztán rá kellett döbbennem, a tudásnak ez a hajszolása egyre inkább apasztotta bennem a hitet. A végén már megkísértett a... hitetlenségnek nem nevezném, inkább kételynek! S tudod, milyen a kétely? Gonosz! Kikezdi a legnagyszerűbbet és legegyszerűbbet: a meggyőződést. Az ember, ha belátja, hogy úgysem juthat bizonyosságra, megszereti azt, ami emberi: a meggyőződést. S úgy szereti ezt — értelmével, hitével —, hogy jóérzésében megremeg tőle. A gonosz tudja, ezt kell kikezdenie.”

Az öreg, mintha nem tudná vagy nem akarná folytatni, egyszerűen abbahagyta, pedig Páter Ferenc ekkor már szívesen hallgatta volna tovább.

S 293 E-