Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

dött nemzetőrség parancsnoka volt, s csak később adta át ezt a tisztséget a falubeli Tóth Illésnek. „Biztosan ő bujtogatta gyilkosságra a tanyasiakat, s a papoknál ásták el a halottakat.”

Két év telt el már azóta, hogy a front áthaladt ezen a vidéken. Az állomásfőnök elfeledte, mennyire remegett, és már nem nézte mohón az asszonyt, amikor hazatért a szolgálatból, hogy megmaradt-e neki minden porcikájában. A kórusbeli asszonyok közül többen gyereket szültek, totyogtak a kicsik, lassan beszélni kezdtek. Az élet az alföldi homokon is egészséges természetét kereste.

Páter Ferenc a rend soltvadkerti háza mögött a szőlőben éppen a zöldmunkát végezte. Kacsolt, lecsípte azokat a friss, zöld hajtásokat, melyek csak elszívták az életnedvet a dudorodó fürtöktől. Szentkúton újabb fa fordult ki a földből.

Kezében megrándult a metszőolló. A két vágóéi közé beszorult a zöld hajtás. Elroncsolódott, de nem hullott alá, eltörni se sikerült.

Mintha az orosz katona megint lecsúszott volna a testén, s úgy érezte, lehet, hogy éppen itt, a vadkerti kápolnában történt a szörnyűség?

„Gyilkos vagyok? Hát gyilkos lennék!”

Nem keresett magyarázatot, még kevésbé fölmentést a maga számára, átadta magát ennek a megrendítő testkapcsolatnak, amely már mindig vele marad.

Az egyenruhások — valaki később azt mondta a faluból, nem is katonák voltak azok, hanem rendőrök — egyetlen fa alatt sem találtak halottat. Talán fél napig is elbajlódtak az ásással, aztán fölugráltak a teherautóra, a jármű kékes-olajos nyomot hagyott maga után a levegőben, s eltűnt a falu felé.

A halottak, régi, régi halottak, mert egy kolostor körül mindig szükség van cinteremre, ott maradtak. Háborítatlanul, mintha nem akarnák átadni magukat az élők akaratának. Mert ki tudja, mit akarnak az élők? Milyen szándék vezérli őket? A halottak már megkapaszkodtak a bizonyosságban, de az élők csak tapogatódz- nak. A halálban elérkezik az okosság — csakhogy az élők nem ismerhetik ezt az okosságot. Tudják, hogy a holtak valami másféle törvénynek engedelmeskednek, s ebben ők már megnyugodnak. A nyugtalanság az élőké. Ezért gondolnak ők a holtakra azzal a re-S3 282 K-