Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

A front előrehaladtával közelebb költözött az orosz parancsnokság, s mind gyakrabban tűntek föl a magyar közigazgatás emberei. Tóth Illés egyre inkább velük tartotta a kapcsolatot. A tanyákon mégis előfordultak gyilkosságok. Meglesték a magányos orosz katonákat, és a parasztemberek bosszút álltak. Az orosz parancsnokság minden esetben kivizsgálta az ügyet, egy-két embert elhurcoltak, és nem foglalkoztak vele tovább. Egy Szegedről menekült asszony mesélte, a Kárász utcában részeg orosz katonák az első emeleten kiültek a redőny vasára, s onnan ricsaj óztak, lövöldöztek találomra. Bejelentést tettek a városparancsnokságon. A kiküldött járőr fölszólította a katonákat, hogy jöjjenek le. De azok nem hallották meg. Erre a tiszt mindkettőt lelőtte a vasról.

Februárban az egyik délután Páter Ferenc lassan elsétált a szent- kútig, nézte a vizet, amely télen sem fagyott meg, akkor is csörgött és csilingelt. Rátámaszkodott a vízköpő kávájára, mint ahogyan az öregemberek szoktak, Könyves testvér előbb azt gondolta, valami baja lehet, de aztán látta, súlyos gond gyötri.

Az asszonyok a templom kórusáról már régen hazatértek, Könyves testvér azzal biztatta őket — de legalább annyira magát is —, hogy rövidesen minden rendeződik, s visszaáll az élet korábbi rendje.

Páter Ferenc is hallotta ezt, s ingatta a fejét: „Nem, az élet ezután már soha nem lesz olyan, mint volt.” De nem hagyhatta eny- nyiben, ezért hozzátette: „Ha körülöttünk megbomlik a rend, annál nagyobb szükség van a belső fegyelemre.” Az asszonyok még megfőztek utoljára, ott lihegett bennük, aztán egyre inkább kikopott belőlük annak a napnak az emléke, amikor a templomhajóban eldörrent a lövés. Az asszonyok rendelkeznek azzal a képességgel, hogy egyszerűen tekintsenek az életre, gondolta Páter Ferenc, s az anyja jutott eszébe, aki „hála Istennek, nem érte meg ezeket az időket”. Anyja is szerette röviden, természetesen meghatározni a dolgok rendjét. Páter Ferencet olykor bosszantotta ez a magatartása, legszívesebben mondta is volna neki: „anyám, hiányzik belőled a megkülönböztetés képessége”, de elszégyellte magát, nem viselkedhet így vele szemben. Azért is szégyent érzett, mert rájött, amit ő hiányosságnak tartott, az segítette az asszonyokat a tovább élésben; amikor a férfiak meghajlanak, föladják vagy kilá-43 262 K-