Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

„Fürösszük meg!” — kiáltotta valamelyikük, mire fölkapták a fiút, összefogták kezét-lábát, és a rángatódzó testet kivitték a hálóhelyiség melletti mosdóba. Belerakták a hosszú pléhvályúba, megnyitották fölötte a vizet. Fázott a teste, bár a hideg vizet nem is érezte. S amikor már ott ázott, a teste körül föltorlódott vízbe dobták a nadrágját, majd a fiúk magára hagyták. Már nem is röhögtek, mintha semmi értelme nem lenne tovább.

Ezután rohant el messzire, egészen a repülőgépgyárig, aztán tovább a mezőre, ahonnan jó időben surrogva szálltak fel az újonnan elkészült vitorlázók, de most üres volt minden, csak a rovarok ugráltak a lába körül, és surrogott a fii magas szárú cipőjén. A bogáncs ráragadt a zoknijára, nem érdekelte, csak rohanni, elrohanni az erőszak elől, hogy megmentse — nem magát, hanem az anyját. Akinek látta a mozdulatát, ahogyan a stoppolt nadrágot odasimította a csomagjába.

Az éjszaka elején álmodta, vagy a végén? S miért éppen ekkor ébredt ezzel a régi élménnyel? Élmény? — a keserűség összefutott a szájában, „miért ilyen a világ?”, s a reggeli imádság szavait úgy formálta, mintha azt akarná, kemény kőzetként hulljanak ki a fogai közül.

Akkor már egyre több orosz katonát láttak a környéken. Volt, hogy gyalogosan tűntek fel, máskor katonai teherautón ültek, s a mezei dűlőúton verték a port, a teherautó mögé vastag csövű fegyvert kötöttek, s a hepehupákon úgy ugrált, hogy azt lehetett hinni, a következő pillanatban fölborul. De nem, s a két szerzetes a ház mellől nézte, ahogyan vonulnak. Nem törődtek velük, „átgázol rajtunk a történelem”, mondta Páter Ferenc, s hiába tekergette a detektoros rádió gombját késő este, hogy valahonnan valamiféle hírhez jusson — valahonnan valamiféle hírhez! —, ennyi maradt a megragadható világból; egyetlen adót sem sikerült befognia.

Délelőtt volt, a katona a falu felől érkezett, Páter Ferenc szerette ezt az utat, a délutáni fényben a nap végigsütötte, mintha ez lenne egyetlen és legfontosabb feladata, hogy fényessé tegye ezt az egyenest, amely aztán Szentkút előtt, egy útszéli keresztnél jobbra fordult. Fénylett az út és fénylett a kereszt. Páter Ferenc misézett a faluban, visszafelé megállt az úton, az aszfalt csillogott a szemAS 257 fé-