Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

kadás... az arc vonal helyreállítása... csapataink félköríves védelmi állást alakítottak ki...

Blöff! — és Páter Ferenc dühös mozdulattal elcsavarta a rádió gombját. A zöldesen vibráló macskaszem lassan kialudt. Inkább kiküldte Könyves testvért, ha vállalja, és a testvér bólintott, talán arra gondolt, neki már egyedül csak Istennel szemben lehet veszítenivalója, s ami az úgynevezett földi életben veszteség, az Istennél nyereség — nem kellett ehhez különösebb tudomány.

így telt el az egész nap. S mintha ennyi idő elég lett volna, a nők és a két szerzetes is beleszokott ebbe az életbe. A vecsernyét együtt imádkozták a templomban, a két pálos visszaindult a szerzetesházba, az asszonyok meg egymás után fölsuhogtak a kórusra. Páter Ferenc megállította Könyves testvér mozdulatát, amikor rá akarta fordítani a kulcsot: „Ne záijuk be a templom ajtaját. Isten háza nem az ellenállás háza.” S ott maradt a hét asszony és leány, kilincsnyitásnyira a világ egészétől.

Másnap már hajnalban megsütötték a tésztát, Páter Ferenc azt mondta, most már végképp nem lehet tudni, bármely pillanatban bekövetkezhet... Az éjszaka föllőttek a közelben néhány világítórakétát, de fényüket nem követték tüzérségi becsapódások. Az asz- szonyok visszasiettek a kórusra. Könyves testvér igazi kapushoz méltóan megint csak kicsoszogott a tanya szélére, s már egészen megfeledkezett eredeti hivatásáról — hogy az oroszokat lesse —, rengeteg feketemálnát talált, vödörbe szedte, s már majdnem megtelt, amikor egy távoli fa mögül előbukkant egy arc. A tekintet riadt volt a homlokába húzott kucsmasapka alatt, valami csövet szorongatott a hóna alatt, ide-oda kapkodta, „biztosan fél szegény”, és Könyves testvér nem értette, ki lehet az, mit keres ott, s miért hadonászik azzal a csővel. Még leszakította az utolsó málnaszemet, de erősebben szorította a kelleténél, bíborvörös leve ráfolyt az ujjaira. Ebben a pillanatban találkozott a tekintetük.

„A szeme... mekkora szeme van... kölyök, még kölyök...” — de máris eltűnt az arc, a málna leve egészen végigfolyt Könyves testvér ujjain át a csuklójáig. Nem törődött vele. Fölvette a vödröt, s hiába fájtak a tagjai, a szokásosnál gyorsabban tért vissza a házba, és közölte Páter Ferenccel, hogy ott vannak az oroszok.-ä 246 K-