Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Vezér Ferenc: Minden élők útján

A valóság pillanatát nem lehetett részeire bontani. Összetartotta valami a díszes, giccses oltárt és az aranyosan festett mennyezetet, a falra akasztott kegytárgyakat, nem számított, igaz vagy hamis ér­zés, egyszerű számítás helyezte-e oda („hátha vagy Isten, s akkor egy kis gesztus, hogy a vágyam beteljesítsd”) — mindez maga volt a valóság, amit így kellett elfogadni; a részeknek nem lehet, vagy csak töredékértékű magyarázata. Örökfogadalom a czqstochowai kápolnában. A szerzetesek sor­fala között belépett a lengyel rendfőnök, majd ajelöltek — hárman voltak — az ő kezébe tették le az esküt 1939. július 11-én. „Én, Ferenc, pálos szerzetes ezennel fogadom, hogy életem to­vábbi részében rendünk szabályzatának megfelelően, a szerzetesi hármas kötelességet megtartom, negyedik fogadalomként pedig felajánlom, hogy mindennap imádkozom nemzetemért és hazá­mért, s ennek szellemében cselekszem...” Semmi zaj. Pedig nyitva voltak az ajtók, a hőség lassan átjárta a termeket és folyosókat, a kolostor mozduladan tömegét, néha csak egy bogár tévedt be, döngése fölerősödött, körözött, aztán elhalkult; vagy megtalálta az utat kifelé, vagy leszállt valamelyik hűvös falra. Nem hallatszott, ezen kívül semmi nem hallatszott, semmi nem hatolt be a külvilágból. Pedig röpködtek az újságlapok, lengyel és magyar nyelven, a férfiaknak elment a kedve még a vasárnap dél­előtti mise után szokásos tekejátszmától is. „Adj még egy sört in­kább, ameddig ihatunk.” És a meglett férfiakon kiütött a veríték. Odébb lökték az újságot: „Ugyan!” És volt, aki köpött egyet a kocsma padlójára. Maródtak a betűk: „Chamberlain elmondotta világszerte várt nyilatkozatát a dan- zigi ügyben: kötelezettséget vállaltunk arra nézve, hogy segítséget nyújtunk Lengyelországnak. Szilárdan el vagyunk tökélve, hogy ezt a kötelezettséget teljesítjük. Chamberlain bejelentését Varsó­ban a legnagyobb megelégedéssel fogadták... A brit miniszterelnök nyilatkozata, amelyet a világ közvélemé­nye napok óta a legélénkebb érdeklődéssel várt, és amely arra volt hivatva, hogy végleg eloszlassa a kétségeket aziránt, hogy Danzig városára is vonatkoznak-e a nyugati nagyhatalmak által Lengyel- országnak adott biztosítékok. Beszéde hétfőn délután a zsúfolásig megtelt Alsóház előtt hangzott el...-E 235 E-

Next

/
Thumbnails
Contents