Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

És ha úgy kívánja — a sors, a helyzet, ezt zárójelbe tette, s restelkedve odaírta - a gondviselés, Antal testvér használja fel a falba mélyített szekrény valamennyi értékét.

Elengedte a görcsös ragaszkodást már ezen a téren is: „Tárgyakkal harcolok a tárgyak ellen. Hát nem nevetséges?”

A kuszaság éjszakája volt ez.

A kiismerhetetlen elkeseredésé.

Az értelmeden lázadásé.

„Boldogság? Ugyan! Legföljebb érdekes kultúrtörténeti históriákban szerepel az ilyesmi.”

Csak kihúzni az időt a sötétségben, amely nem engedte aludni. Majd ha megjő a hajnal, s a kezdődő fényben a tárgyak és a formák elválnak egymástól, akkor talán sikerül elaludnia. Most hiába a fáradtság, hiába a kínzó levertség, éberségét fönntartotta az értelmetlen feszültség.

„Drága testvéreim! Történhet velem bármi, hallhattok felőlem akármi hírt, jót vagy rosszat, nem tudom, de nyilván inkább rosz- szat, mert a jót nem hirdetik, csak a rossz szárnyal, én akkor is szerzetes vagyok és maradok, hűséges ahhoz a fehér ruhához, amelyet most is viselek. Ne féljetek az emberi gyarlóságtól, annak is rendje van a teremtésben. De féljetek, hogy magatok váljatok gyarlóvá. Mert amíg mások gyarlósága irgalmat kíván, a magatoké — a magamé! — szörnyű büntetést!”

Szerette volna összevonni, erőssé tenni a szavakat, elmondani, amit nem lehet, mert hiszen a lehetséges és a lehetetlen küzdelme őrületbe hajtja az embert, ez a rettenetes logikai téboly, „hát imádkozzatok, testvéreim, ne szavakkal, mert a szavak már nem elégségesek, magatok imádkozzatok, a térdetek is imádkozzon, mindenetek.”

Reggel, hűvös, dideregtető szoba. Mintha vizesek lennének a falak, pedig nem. A kereszt is hideg, Krisztus teste is hideg rajta. Hideg és távoli. „Egyetlen pillanat alatt mennyire hitetlenné tudunk válni.”

Világosodott. Nem tudott tovább az ágyban maradni, mintha várná, mintha sürgetné valami. Pedig semmi nem hajtotta a szörnyű kényszerűségen kívül. A vicsorgó pofa harapásra készült, s akárhányszor rápillantott, hátha eltűnt közben (olykor a kemé-S 184 K-