Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
ja, hogy az élet mindig valami új és végső megoldásra hivatott — látja az emberi természet viselkedésének ismétlődését, azt a néhány megszokást, amelyekre lecsupaszodik az élet. Nincs benne semmi rendkívüli, semmi titok, egyszerű mechanizmus, amely a maga megszokott szabályai szerint működik. Csupán egyetlen rés nyílik ebből az unalomból, ami egyben a reménységet adja: a jóság. Csakhogy ezért kinevetik az embert. Szentimentális rajongónak, álmodozónak tartják, könnyedén megveregetik a vállát: „ugyan már”. A német meg közeledett. Ferdinánd, a maga súlytalan hatalmi lebegésével azt gondolta, most végre elérkezett az ideje: egy csecsemővel könnyedén elbánik. Majd valahol el éldegél ez a gyerek, félrevetetten, kielégítve egy-két várral, évjáradékkal, s ez nyilván izgága anyjának is elégséges lesz. Miután a napi politikai és katonai helyzet ilyen szépen formálódott, aligha csodálkozhatunk, ha a német támadásnak Buda ellen akart állni. Ha átadják a várat, átadják a magyar királyságot, s ezzel az országot. A még tisztánlátókat a ravasz és sunyi számítók ócska szócafrangokkal igyekeztek megtéveszteni; sértegették, rágalmazták és fenyegették őket. Nem tudhatjuk, György barátban mennyi gondolat, emlék, érzés és elszántság, illetve taktikai elem talált egymásra, melyek végre kiformálták az adott helyzetben követendő magatartást: ellen kell állni! „A német meg akar semmisíteni, a török megelégszik a vazallussággal. ” Ez a kínálat. „Szép, nem mondom” — keseredett el György barát, s mintha ez a keseredés adott volna neki erőt, hogy lehántson magáról minden további kétkedést, minden gondolati bénultságot, s cselekedjen — hiszen az élet cselekvés! Harc, ágyútűz, omló falak. Belülről kétségbeesett újraépítés. Ki kell tartani! György barát mindenkit mozgósított a falakra, s hogy mozgásában ne akadályozza, levetette szerzetesi öltözékét, a fehér pálos ruhát (senki nem látta, amikor megcsókolta a szélét, s úgy helyezte, gondosan az ágyára, hogy a legkevésbé gyűrődjön — hátha életben marad, s visszatérhet hozzá). Kardot, fegyvert emelt. „Uram, Uram! Te tudod, ha most hamisan cselekszem. Önvédelemből, önvédelemből teszem, nem a személyem, a csecsemő király és az ország érdekében. Nagy sza-3 178 ÉS-
