Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)
Fráter György: Az idők ereje
„Légy a fiam mellett, Fráter György, mindig a legjobb javát szolgáld, s Izabelláét is.” A haldokló ember szavai megmaradnak az emlékezetben. Azokat nem lehet egykönnyen feledni, még ha az élet — s nincs ebben semmi megvetendő — elmaszatolja is őket. Ennyit a nagypolitikáról — legalábbis amit a várakozók, lihegők, taktikusok annak gondoltak. Mert ha hallják-látják ezt a hosszú csöndekre, egy-egy arckifejezésre tagolódó délutánt, ugyancsak meghökkennek, s nem értik. Mást vártak - másra gondoltak. S a másra való gondolás szárnyra kelt, amikor a test még itt, de a lélek már készülődik, és ott az a kiismerhetetlen ember, hiába püspök, mégiscsak valami nagy játékos. Pedig György barát, talán éppen ezeknek az óráknak a hatására, akaratából elengedett minden számítást és taktikai meggondolást. (Másnap majd kénytelen visz- szatérni a hadakozáshoz, de most még... vagy most már?) ígéret: úgy lesz. S az ilyenkor kimondott szó nem vész el egykönnyen. A tények egyszerűek: a király meghalt, csecsemőjét rövid időn belül meg kell koronázni — ez jelenti a jogfolytonosságot. S mint már György barát jó ideje tudta, elvész terület, elvész az emberek életrövid hivatása, ha nincs föld, amely országnak nevezve megtartja őket. Csak semmi álmodozó felhang! György barát, amikor látta, hogy a király meghalt, innen, mármint az életből tekintve csöndesen kiúszott, jó ideig még nem szólt környezetének, nem tépte fel zaklatott idegességgel a halálnak kijáró illemmel becsukott ajtót: „Vége van! Meghalt!” - jajos kiáltással, vagy éppen drámai suttogással, nem — hosszan ott maradt mellette. Az imádkozás nem kívánt szavakat. No és a nagyvilág? Megindult a német, megindult a török. A királyt Székesfehérvárott eltemették, ahogyan illik, az ifjú özvegy fekete fátyolban állt a koporsó mellett, amely végül megérkezett a messzi Erdélyből, közben mindenféle rablóhordák körözték körbe a halottkíséretet, mintha a halál is kirabolni való volna. A szultán meg immár többgyermekes apa. Fia volt János és Fer- dinánd király - egymást bújócskázva igyekeztek kijátszani a mási-ä 173
