Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

és a papság, annál nehezebben viselte még a bűn látványát is. De nem omolhatott össze. Ez lenne a legegyszerűbb: betegségbe, öregségbe menekülni, motyogva imádkozni, s visszamenekülni a sajóládi cellába.

Nem tehette meg. S még nem tudta — ugyan, honnan is tudhatta volna? —, hogy alig egy év múlva Budavár német ostromakor leveti a habitust, s úgy áll oda, karddal a kézben, hogy a belülről emelt, de valami oknál fogva hirtelen leomlott falerősség helyén az emberei akaraterejével állítsák meg a támadó német és — az őrjítő színjáték szabályai szerint — éppen Ferdinánd-párti magyarok rohamát. Miközben ő maga hívta a belgrádi béget, mentse meg... ugyan kitől? És kiket?

Ilyen viszonyok közepette nemigen lehet józannak maradni.

De előbb még a király öröme és halála. Előbb az öröm: hírt kapott, hogy Izabella, a maga egészséges természetével fiúgyermeket szült. Talán megbotránkozunk azon, hogy János király nem a rúgka- páló csecsemőt látta, az újszülöttekre jellemző összegyűrt arcvonásaival, azzal a rekedtes kis sírással, hanem a folytonosság biztosítékát.

Hogyan is képzelhette volna el a gyermeket olyan távolból, valahol az erdélyi táborban?

Föltetette magát a lovára, alig bírták egyensúlyba hozni, mire végül megkapaszkodott a gyeplőszárban: „Bejárom a tábort, tudja meg mindenki, fiam született, utóda van az országnak!” — és lovagolt, arca sápadtan kapaszkodott a szavakba, merevsége és élet- telensége egyre nyilvánvalóbbá vált. S már nem maga, hanem az a bizonyos folytonosság hirdette: ,János királynak fia született.”

A lóról már úgy kellett levenni. Azt mondták, meghibbant, szélütés érte, s úgy fektették megint ágyba, mintha semmi nem történt volna. De már mindenki arra gondolt, mi lesz azután...

Buta tévedése az emberi léleknek, ha a történelmet személyekhez köti. De legalább ennyire bután jár el, ha nem vesz tudomást erről. Kiismerhetetlen: a történelem menetét a történelmi eszme működésében látja, de az eszme mégis csak egyes személyekben valósul meg. Hogyan kacsolódik vagy különül el a kettő?

A pillanattól az ilyen elméleti meggondolás távol állt: a király haldoklott.

Megőrizte szellemi cselekvőképességét, intézkedett. Végül magához hívatta György barátot.-S3 165 E-