Elmer István: Fehér szavak. Kisregények a pálos rend történetéből (Budapest, 2013)

Fráter György: Az idők ereje

Sajólád felé alig beszéltek a néhány kilométeres úton. Furcsa ember ez a mi perelünk, gondolta a templom papja, mit akarhat ezzel. Talán most, hogy fölfedte, megkaparintja magának a serlegeket és ékszereket? Hiába hívnák tanúnak a többi szerzetest, ők valóban nem tudnak róla, ráadásul ellenük fordulna haragjuk, amiért eltitkolták. „Furcsa, ravasz ember! Nincs benne semmi egyházias.”

„Végszükség esetén biztosíthatja a megélhetésünket.” György barát azon töprengett, ha elvész a termés, aszály szárítja, jég veri vagy ellenséges katonák égetik föl, vajon hogyan válthatja az aranyat és ezüstöt ennivalóra? Különösen ha a termés több egymás utáni évben megsemmisül. Ha ugyanis nincs, hiába az arany és az ezüst, semmit nem ér. Ki váltja át ennivalóra? „Talán az életünket megmenthetjük vele, ha ránk törnek. Talán... De életünk úgyis Istennél van. Azt gondoljuk, mi határozunk a földi javak felől.” Néhány nappal később, mert látta, kísérői mennyire elvesztették nyugalmukat, összehívta a kolostor lakóit. „Kegyetlen ember, ennyit várt, hogy leszámoljon velünk!”

Az oratóriumban gyülekeztek. „Isten előtt, mindent Isten előtt. Azért kérettelek ide titeket, testvéreim — bár Isten mindenütt ott van, de gyarló emberi értelmünknek szükséges a figyelmeztetés —, hogy áttekintsük kolostorunk életét.”

Sok mindenről beszélt a peg el, csak a sekrestyeszekrényről nem. Gazdálkodásuk ésszerűsítésre szorul, mondta. A földek egy része valóban árterületen fekszik, de megtudta az öregektől, minden nyolc-tíz évben önt ki annyira a folyó, hogy tönkretegye a termést. A köztes időkben — mert jó minőségű talaj —, ha gondosan megművelik, bőséges termést ad.

„Aki gazdagságra törekszik, nem cselekszik rosszat, ha gazdagsága nem ellenkezik a lélek gazdagodásával. Ezért tudnunk kell, mire használjuk fel a világ gazdagságát. Ne féljünk hát a kincsektől, ne rettegjünk miattuk — de tudjuk, mire szolgálnak. Az aranynak és ezüstnek, a búzának sincs értéke, ha nem Isten akarata szerint bánunk velük.”

Isten a fráter gondolata szerint olyan, mint a kiáradó folyó: lerakja finom hordalékkincsét, otthagyja a lehetőséget az embernek, aki aztán saját belátása szerint gazdálkodik vele. „Csakhogy Isten-3 101