In memóriam prof. Dr. Leel-Össy Lóránt - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)
Tizenöt évig szervezte a Magyar-Lengyel Neuropathológiai Találkozókat, majd tevékenyen részt vett a Magyar-Német Neuropathológiai Társaságok „Joint Conferenciáinak” szervezésében, amelyek a MNT két-három évenkénti országos konferenciájával együtt voltak. Az Eur. Fed. of Neur. Sei. történeti Szekciójában hazánkat képviselte orvostörténeti munkássága elismeréseként. Tagja volt az IBRO-nak, a WHMA-nak. Az Amerikai Biographiai Intézet „Consulting Edtor” címet adta 2002-ben és életrajzi kötetében ismerteti. Az International Biographical Centre Cambridge „2000 Outstanding Scientists of the 20th Century” (245 o. 2001) és „Living Science” V. 001 (IBC: 235 p.) c. kiadványaiban éppen úgy szerepel, mint a Hübner-féle és a Marquis-féle „Who’s Who”-ban (az utóbbi „Medicine and Healthcare” kötetében: 494 o.). A magyar és helyi „Ki kicsoda” kiadványok is ismertetik életrajzát. Két alkalommal jelölte az amerikai Intézet (ABI) az „Év embere” és egyéb kitüntető címek elnyerésére 2002-tól 2004-ig. A SZOTE 1977-ben meghirdetett ideg-és elmegyógyászati tanszékvezetői tisztségének betöltésére a kar alkalmasnak minősítette, mivel az MTA és ETT szakmailag első helyen ajánlotta, azonban politikai okok miatt végül nem Ö kapta meg a tanszéket. Évekig oktatott a SOTE Pszichiátriai Klinikáján, neuropathológiai továbbképzéseket szakvizsga előtti tanfolyamokat szervezett Miskolcon (1988-2000), egy évtizeden át (1991-2001-ig) a HIETE (SOTE-hez tartozik) Családorvosi Tanszékének előadója volt „Neurológia” tárgykörben. Az Ideggyógyászati Szakmai Kollégiumnak 8 évig volt tagja. Több évig tagja volt a neurológiai szakvizsga bizottságnak, illetve a SOTE államvizsga bizottságának (1977-1989), valamint a SZOTE PhD képzés bizottságának neuropathol. tagja. Két egyetemen is címzetes egyetemi tanári kinevezést kapott: A HIETE 1986-ban, a DOTE pedig 1992-ben egy „Rehabilitációs emlékérem” kíséretében címzetes egyetemi tanárrá nevezte ki. A debreceni Orvosegyetem 2002-ben aranydiplomára is méltónak tartotta. A neurológai és neuropathológiai tudományos munkásságért 1982-ben „Schaffer”, majd 1990-ben „Sántha emlékérem”-mel tüntették ki. Tanítványai közül többen osztályvezető főorvosok lettek. Egyik és egyben leghűségesebb tanítványa, aki a távolság ellenére is folyamatosan személyesen is tartotta Vele a kapcsolatot Prof. Dr. Révész Tamás a londoni Institute of Neurology neuropathológus professzora. 39