Orvos sírok az esztergomi Belvárosi temetőben - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)
Előszó
Saját elfoglaltsága és lekötöttsége mellett odaadó szeretettel tevékenykedett a közélet terén is, de csendben tette ezt és mégis áldásosán a köz javára. A feltűnést kerülte, s csak azok tudják értékelni munkáján, akikkel a köz oltárán együtt áldozott városunk javára. Az évek és az élet súlya, amikor terhesen nehezedett vállaira, megvált gyógyszertárától, vágyódott a pihenésre. Most elvonult örökre az élet küzdőteréről, el szerettei köréből Az örök hazába tért, az áldott anyafóld fogadta be fáradt testét, hogy ott leljen igazi nyugalmat, ahová osztatlan szeretet és tisztelet kísérte kedden délután 5 órakor. A belvárosi temető kápolnájában felállított ravatalát elborították a szeretet virágai s a koszorúk. A családi sírboltba innét kísérte városunk társadalmának színe-java és a tisztelők serege. Az elhunytat kiterjedt rokonsággyászolja — vitéz dr. Zsiga János vm. II. főjegyző pedig édesatyját veszítette el benne.” Igen. Ilyen ember lehetett. A közért élt. A legkülönbözőbb feladatokat vállalta el: A Vöröskereszt pénztárosa, az Orvosok és Gyógyszerészek Egyesületének alelnöke volt. Evekig ott volt a Kórházépítő Bizottságban is, és mint ilyen jelentős szerepe volt az új esztergomi Kolos Kórház létrejöttében is. Hosszú élete azonban szomorú eseményekkel is terhes volt. Botzenhardt Annával kötött házasságából 2 fiúk született. Zsiga László, aki 19 évesen - szép jövő előtt állt, orvostanhallgató volt - szerelmi dráma főszereplője lett. Reménytelennek látta szerelmével közös jövőjüket és a Hűvösvölgyben mindketten a halált választották. Zsiga Zsigmond eltemette feleségét és 6 évvel később unokáját, Zsiga Zsuzsikát is. Az esztergomi Belvárosi temetőben közös sírban nyugszanak. Kisebbik fia János is Esztergomban született 1889-ben a hivatali ranglétrán jelentős karriert futott be . Vitéz dr. Zsiga János vármegyei II. főjegyző, főispáni titkár lett. Osváth Andor klasszikus alapművében ezt írja róla: „’’Minden hazafias és kulturális egyesület támogatója. Neje: szovátai Hajdú Piroska, gyermekei: László és János.” —----• > x*———4**" 91