Orvos sírok az esztergomi Belvárosi temetőben - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)

Előszó

gyobb tisztelettel és elismeréssel emlékeztek rá. A belvárosi temetőben a sírját takaró márványlapon felesége, dr. Seres Zsuzsanna neve is szerepel, szerencsére halálozási dátum nélkül. Seres Zsuzsanna a kórház Fertőző Osztályának legen­dás vezetője volt a nyugdíjba vonulásáig. Példamutató, harmonikus házasságban éltek! —^----------->X -<•>■ >«•----------­DR. MURÁNYI ISTVÁN (1898-1970) és DR. MURÁNYI MIKLÓS (1931-2011) Egy sírban nyugszik az esztergomi Belvárosi temetőben apa és fia, dr. Murányi István és dr. Murányi Miklós Dr. Murányi István 1898. december 1-én Szegeden született. A helyi egyetem elvégzése után Balástya körzeti orvosa volt. Innen helyez­ték át Esztergomba. Rövidesen városi főorvos lett. A 30-as évek második felében Esztergom tisztiorvosa címet kapta meg belügyminiszte­ri rendelet alapján. 1943-ban járási főorvos és iskolaorvosi feladatokat is ellát. 1961-től volt a város tisztiorvosa, tőle a feladatokat Kápolnai Dezső vette át. Megmaradt jelentéseiből képet nyerhetünk az akkori város egészségügyi problémáiról. Az „Esztergom Város közegészségügyi helyzeté­ről” a Tanácsülésen számolt be 1956 májusá­ban: 59

Next

/
Thumbnails
Contents