Orvos sírok az esztergomi Belvárosi temetőben - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)

Előszó

újság így írt az 1925. március 25-én megrendezett előadásáról: „ A műsor középpontja dr. Horeczky orvos nagyszabású előadása volt, a kisdedek születés utáni kezeléséről, ésszerű táplálásáról, fejlődési menetéről, betegségeiről. Az előadó rámutatott azon szomorú tényre, hogy hazánkban minden 100 újszülött közül 20 egyéves kora előtt meghal, s ennek is több mint a fele kizárólag azért, mert szülői nem ismerik az újszülöttekkel való bánásmódot. A statisztikai adatokkal, grafikonokkal és képes ábrázolatokkal is ügyesen támogatott előadás végén a Stefá­nia Szövetség célját és helybeli működését ismertette... Az előadás végén a közönség lelkes ünneplésben részesítette az értelmes és tanulságos előadásért” 1928. január 6-án ünnepélyes keretek között nyitották meg az Esztergomi Tü­dőgondozót. Az intézet vezetője Horeczky Géza lett. Szeptember 26-án a képviselőtestület elfogadta a tüdőbetegek gondozásáról alkotott szabályzatot. A rendelet 1 §-ból idézek: Esztergom szabad királyi város közönsége tudatában azon szomorú ténynek, hogy a gümőkor a város területén a betegségek között vezető helyet foglal el s, hogy az ország összes városai között, ezen betegség elterjedésében városunk vezet, a fertő­zések megelőzése és a betegedések szakszerű gyógyítása céljából bevezeti a tüdőbeteg gondozást, melyet a felállított városi tüdőbeteg gondozó intézet személyzete foga­natosít a hatóságok közben jöttével állami támogatás mellett, a szegények részére teljesen díjmentesen.”. A következő évben oly mértékben megnőtt a Gondozó forgalma, Horeczky Géza kérésére a munkába bevonták a Simor Kórház fiatal orvosát Rajner Jánost is. A Magyar Király Szállóban rendszeressé váltak a tudományos előadások, me­lyeket változatlanul Horeczky Géza szervezett. Ugyanakkor időt szakított arra is, hogy amikor a Katolikus Legényegylet 58 szegénysorsú gyerek nyaraltatását vállalta fel, ezen az orvosi felügyeletet ő látta el. 1932- ben Balatonfüreden ő képviselte Esztergomot Bárdos Reming Sándor pannonhalmi főapát temetésén. (A főapát is Ipolyság szülötte volt). 1933- ban lemondott a Tüdőgondozó vezetéséről. Utóda Stokingerné Kovács Márta lett, Horeczky doktor pedig az OTI esztergomi körzeti pénztárának fő­orvosa feladatait látta el. 31

Next

/
Thumbnails
Contents