Orvos sírok az esztergomi Belvárosi temetőben - Kolos füzetek (Esztergom, 2018)
Előszó
ba. 1958-ban lett sebész szakorvos, 1960-ig a baleseti és általános sebészeti osztályon dolgozott, majd az első magyar, önálló anaesthesiológiai osztály munkatársa lett. 1963-ban adjunctus, 1970-ben főorvos, 1971-tól osztály- vezető. A kórház tudományos igazgató helyettese 1975-től, 1979-ben pedig a Katonaorvosi Kutató Központ igazgatójává nevezték ki. Ekkor már ezredes. Később része volt méltatlan mellőzésben és infarktusa kapcsán, mint beteg is betekinthetett a magyar egészségügy életébe. Tagja volt a Magyar Anaesthesiológiai és Reanimációs Társaságnak. Az oktatásban évtizedekig fontos szerepet vállalt, mind a szakdolgozók, mind az orvosok, szakorvosok képzésében. Számos kongresszus előadója. 1970- től az Intenzív Terápiás Kollégium, majd az Országos Mentőegyesület Szakmai Kollégiumának munkájában is részt vett. Szakkönyvek, könyvfejezetek, monográfiák írásával is maradandót alkotott. Társszerkesztője volt az első magyar anaesthesiológiai tankönyvnek. „Nagy nyeresége volt az Orvosi Hetilapnak is ...a hatvanas évek végétől az idegen nyelvi orvosi lapok szemlézésének és referálásának ragyogó modelljét” valósította meg. Az OH nekrológját így zárta: „Egyszerű volt, nyílt és derűs. Jellegzetesen zengő hangját humora fűszerezte. Ha az örömét másokra átsugárzó arcát idézzük, mely a virágok és fák felé tekintő ember arca volt, az elmúlásnál erősebben érezzük jelenlétét”: 1994. március 8-án hunyt el. —— ----------------------------------------------------------------------------------------*—4*** 20
