Leel-Össy Lóránt: Húszéves az esztergomi Neuropsychiatria 1968-1988 (Esztergom, 1985)

Tartalom

3 ­geinket addig ellátó kórházból 30-40 krónikus, szociális otthonba való beteg áthelyezését elhárítsuk. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az egész megyében mindössze 94 elmebeteg szociális otthoni ágy volt nagyon vegyes diagnózisu betegek­kel. A más szakmák orvosai az ideggyógyászatot alig tudták elkü­löníteni az elmegyógyászattól. Nem hallottak pl. a discus hernia műtéti gyógyításáról, a krónikus subduralis haemato- máról, angiográfiáról, EEG-ről, EMG-ről, nem ismerték a li- quor-vizsgálat fontosságát stb. Mindezt rövid hónapok alatt - még az átalakítás szakában - bizonyítani, illetve ismer­tetni kellett. A nehézséget fokozta az, hogy nem volt szak­orvos, szakápoló, aki a főorvos szervező, gyógyító munkáját segítette volna. A műszerek beszerzése, vizsgálatok megindí­tása, laboratóriumi munka megszervezése mellett szakápolói tanfolyamot is be kellett indítani és a néhány orvost szak­orvossá képezni. Meg kellett győzni a kórház vezetőségét és a megyei vezetőket is arról, hogy mennyire más az ideg- és elraegyógyászat, mint ahogyan azt gondolják. A „nyitott kapu" elv megvalósítása is komoly problémát jelentett, hiszen min­denki félt az elmebetegektől. Sok-sok vita, megbeszélés, erőlködés és főleg napi 16-18 órás munka meghozta gyümölcsét: rövid egy év alatt megvaló­sítottuk mindazt, amit egy akkor korszerűnek számitó ideg- és elmeosztályon lehetett. Nagyon sok segítséget kaptunk Juhász, Mérei, Pásztor, Tariska professzoroktól, Török Pál főorvostól, arai lehetővé tette azt, hogy mind elmegyógyásza­ti, mind ideggyógyászati, illetve idegsebészeti betegellátá­sunk meghaladta az akkori „vidéki" szintet. Az osztályunktól 200 méterre lévő ESG-gyár /Medicor/ rendkívül sokat segitett

Next

/
Thumbnails
Contents