Kórházigazgatók Esztergomban II. - Kolos füzetek (Esztergom, 2017)

KANÁSZ GÁBOR IMRE Kollár Zoltán távozása után megbízottként - a már korábbról, mint önkormányzati biztos is­mert - Fenyves Ernő vette át az intézmény veze­tését. Kompromisszum készsége jóval nagyobb volt elődéjénél, de neki is meg kellett küzdenie azokkal az erőkkel, akik minél előbb véglegesen kinevezett, új főigazgatóban gondolkodtak. A főigazgatói pályázatnak a kiírását már a GYEMSZI intézte, tekintettel arra, hogy az esz­tergomi Vaszary Kolos Kórházat külön, egyedi jogszabály alapján 2012. január 1-től állami irányítás alá vonták. Az új vezető személyének kiválasztása elkerült a helyi, véleményformáló, döntéshozó emberektől és magasabb politikai szintre emeltetett. Évtizedekig volt szürke eminenciása az intézménynek Pák Gábor főorvos úr, aki orvosigazgatói tapasztalatával a háta mögött megpróbálta a főigazgatói posztot elnyerni. Igen közel is került a lehetőséghez, azonban a magas politika közbeszólt és egy új szabályozó közbeiktatásával - nevezetesen országosan élet­korhoz kötötték a főigazgatói kinevezéseket - így új pályázatot kellett kiírni. Új főigazgató után kellett nézni a kinevezőnek. így került képbe Kanász Gá­bor, aki a korábbi kórházigazgató lemondatásának egyik fő szervezője volt. Kanász Gábor Imre 1962-ben született Budapesten. A középiskola elvégzése után 3 évig betegszállítóként dolgozott, majd 1982-ben felvételt nyert a Sem­melweis Orvostudományi Egyetemre. Az egyetem alatt kitűnő oktatói ( Ungár László, Szekeres János) hatására a nőgyógyászat felé orientálódott. A fővárosban akkoriban nehezen lehetett álláshoz jutni, ezért feleségével Sopronban vállalt munkát egy 6 ágyas Intenzív Osztályon. Innen ment „szerencsét próbálni” Ka­puvárra, ahol részlegvezető volt a sebészet alá besorolva. Itt nyert szakképesítést. A sebész Kirscher András főnöksége alól kikerülendően jött Esztergomba. Ab­ban az időben Kovács Judit főorvosnő már nyugdíj előtt állt. Nem sokára Ka­35

Next

/
Thumbnails
Contents