Kórházigazgatók Esztergomban II. - Kolos füzetek (Esztergom, 2017)

Szerencsés lett volna, ha ebből a politikai küzdelemből a kórház kimarad! Vé­leményformáló főorvosok egy csoportja, akik már a főigazgató kinevezését is helytelenítették, azonban nem így gondolták, és megindultak és állandósultak a kritikák az intézményvezető ellen. Megtalálták a szervezeti formát is, és meg­alakult a Szakmai Vezető Testület. Ilyen, bár törvényileg lehetőség nyílott rá, még nem volt az intézményben. A Testület igényt tartott valamennyi fontos - és kevésbé fontos - kórházi történés véleményezésére. Kollár Zoltán felmérte a lehetőségeit. Ha drasztikus diktatúrát vezetett volna be, és megválik néhány kórházi főorvostól úgy valószínűleg még hosszabb ideig lehetett volna főigazgató, de ezt a lépését közvetlen környezete sem támogatta, mert a betegellátás színvonalának csökkenésének veszélyét látták ebben. Kollár Zoltánnak tehát el kellett gondolkodnia, hol folytathatja pályafutását, ha vég­képp ellehetetlenül a helyzete. Ezt persze ellenfelei nem hagyták kihasználatla­nul. Egyes orvosok és a főigazgató ellentéte odáig vezetett, hogy 2011. április 29- én a Szakmai Vezető Testület nevében a főorvosok döntő többségének aláírásá­val a következő levél fogalmazódott meg a polgármester asszony felé: íyMi a Vaszary Kolos Kórház osztály- és mátrixvezető főorvosai, értesülve dr. Kol­lár Zoltán főigazgató úr pályázati kísérletéről fővárosi kórház vezetői tisztségére, tudomásul vesszük, hogy a Főigazgató úr nem kíván a továbbiakban teljes erőbedo­bással a számunkra olyfontos intézmény érdekében működni. A pályázat részünkre ezt az üzenetet hordozza. Ennek és két és fél év alatt végzett tevékenységének, vala­mint a főorvosi kar irányában tanúsított viselkedése alapján nem szavazunk többé számára bizalmat. Kérjük Tisztelt Polgármester Asszonyt, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a fentiek értelmében a kórházunkért 100 %-ban felelősséget érző és vállaló vezető kerülhessen alkalmazásra, aki lehetőleg helyi kötődésű és a betegellátásban meg­határozó szerepet játszó főorvosi karral azonos platformon együtt tud működni.” (2011. április 28.) Nagyon fontos kérdés volt, mind a város mind a kórház számára az adósság- rendezési eljárásból következő konszolidációs terv elkészítése. Hogy a politika is élezte a kórházon belüli ellentéteket, azt az is bizonyítja, hogy a polgármester asszony felkérte a Szakma Vezető Testületet saját konszolidációs terv készítésére. 32

Next

/
Thumbnails
Contents