Kórházigazgatók Esztergomban II. - Kolos füzetek (Esztergom, 2017)

zata is szükséges volt. Újabb egyeztetések történtek és végül február 17-én, a testületi ülésen, melyen jelen volt, nyomatékot adva a megyei döntésnek, Lázár Mózes és Latorcai János is, elfogadták a megye javaslatát. Sólyom Olimpia átalakította a vezetést. Orvosigazgatónak nevezte ki Pák Gá­bort, gazdasági igazgató Stróbl József, minőségbiztosítási igazgató Tőrös Péter lett, Üveges Péterné pedig az új intézetvezető főnővér posztját kapta meg. Az új vezetés egyik rövidtávú célja az volt, és ez egyezett Esztergom Város kí­vánságával, hogy a Kórház működtetése visszakerüljön a Városhoz. Ez meg is valósult. 2002. február 13-án ünnepélyes keretek között kerül aláírásra az a dokumen­tum, mely ezt az eseményt örökítette meg. 392 millió adóssággal rendelkezett ekkor az intézmény. A másik rövidtávú cél az volt, hogy teljesen szabad kezet kapjanak a kórház irányításában. Ennek egyik elméleti akadálya a kórházi tanácsnoki poszt volt. Minden eszközt felhasználtak, hogy ellehetetlenítsék a kórházban beosztott orvosként dolgozó tanácsnokot. Ez a törekvés is sikerrel járt. A Város megszün­tette a kórházi tanácsnoki funkciót. A következő választásokon azonban egyéni körzetben Osvai László ismét nyert és a Népjóléti Bizottság elnöke lett, tehát hivatalból felügyelnie kellett az intézményt. Mindenkinek be kellett látni, hogy valamilyen kompromisszumot kell kötni. Ez létre is jött. Ennek lényege az volt, hogy a Népjóléti Bizottság elnöke névle­ges pozíciót kap a kórház vezetésében, a menedzsment pedig tagságot a városi bizottságban, a kórház tényleges kontrollja pedig a polgármester kezébe került. Ez a jó politikai kompromisszum később visszájára fordult! Mindenesetre a kórház vezetése élén Sólyom Olimpiával, megkezdhette elkép­zeléseinek megvalósítását. Néhány, még Szontagh Csaba által elképzelt terv is megvalósult: Felszentelték az újjáépített Kápolnánkat. CT labor nyílt meg a kórházban. A továbbiakban számos elképzelése is realizálódott a vezetésnek. Kiszervezett formában dolgozott a gyógyszertárunk. Közadakozásból felújí­tották a szülészet épületét. Határon átnyúló példaértékű betegellátási szerződés­re tettek pontot az egyik szlovák biztosítóval. 26

Next

/
Thumbnails
Contents