Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)

Stengl Mariann gyermekkora és fiatal évei

tek, de télen ezt nem lehetett kifűteni. Budapesten élelmiszerhiány volt, és nehezen lehetett megbízható cselédet találni. A tél hideg volt, még a szenet is jegy­re adták, ezért sokszor kabátban ültek a szobában is. Ekkor már mindent csak jegyre lehetett kapni, főleg az élelmiszereket. Mariannt beíratták a budai várban lévő Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumba. Itt Mariann az I. gimná­ziumi osztályt, öccse a III. elemit kezdte el. Ugyanak­kor szülei beíratták zongorára és tánciskolába is. Első karácsonyi ünnepségük Budapesten 1917-ben egy csendes, háborús vendégség volt. A gyerekek verset szavaltak és énekeltek. A szénhiány miatt az iskolák­ban két hónapig tartott a téli szünet, a gyerekek örül­tek ennek és korcsolyázni jártak. A következő évben, 1918-ban a megélhetés egyre nehezebb lett, a drágaság óriási méreteket öltött: a ruha, a cipő olyan drága volt, hogy nem lehetett ki­fizetni. Mindent csak jegyre lehetett kapni. Volt zsír-, vaj-, tej-, cukor-, bab-, szilva-, liszt- és burgonya­jegy. Mégis óvatosan bíztak abban, hogy a háborúnak lassan vége lesz. Mariann jól tanult, ezért fél-tandíj­mentességet nyert. Tavasszal Mariann tánciskolájá­nak bemutatója a budai Vigadóban volt, ezen ott volt az egész család. All éves kis hölgy boldog volt kis társnői és első táncosai körében. Nyáron az unoka- testvérektől ők is megkapták a kanyarót, hetekig vol­tak betegek. Mariann a nyarat nagynénjénél (Tomka Jenőnénél) töltötte Körmenden. Ősszel megkezdődött a gyerekeknek a tanítás. A megélhetés egyre nehezebb lett, különösen a tüze­lő beszerzése volt nehéz. Télen az iskolában a fűtési 98

Next

/
Thumbnails
Contents