Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)
ifj. Prokopp Gyula fiatal évei (1925-1933)
hogy ügyeljetek mikor adódik erre alkalom. Sok-sok kézcsók szerető fiad." Augusztusban Öcsit az a kellemetlenség érte, hogy nem kapta meg fizetését időben, így kénytelen volt édesanyjától kérni. „[...] Mindjárt pumpolással kezdem a levelemet: arra kérlek ugyanis, hogy légy szíves nekem 80 pengőt küldeni. Ma ugyanis az a nagy csalódás ért, hogy nem kaptam gázsit, mert az én fizetésemet mint új emberét, először az igazságügyi minisztériumban kell számfejteni. Ez pedig 4 hétig is eltarthat. Mellékesen azt a jó tanácsot adták, hogy szerezzek valami összeköttetést a minisztériumhoz, és akkor néhány nap alatt is elintézik az ügyet." 1928 augusztusában Budapestre osztották be, és 1929 májusáig a budapesti Központi Járásbíróságon, majd 1930 januárjáig a budapesti Büntető-törvényszéken volt joggyakornok. 1930-tól 1935 júniusáig a Pestvidéki Törvényszéken volt először joggyakornok, majd fogalmazó. Budapestről könnyebben, gyorsabban tudott Esztergomba jutni, így gyakrabban látogatta édesanyját és beteg húgát. Ilyenkor iparkodott minden otthoni teendőt elintézni. Ugyanakkor a budapesti bíróságokon dolgozó különféle beosztású jogászok közül többekkel jó kapcsolatba került, így ezekkel együtt eljárt sportolni, kirándulni és szórakozni. 93