Prokopp Margit: Esztergomi családok 2. A Prokopp család története - Városunk, múltunk 5. (Esztergom, 2018)
id. dr. Prokopp Gyula élete
Belépett az Esztergomi Társaskörbe, melynek elnöke Hulényi Győző, alelnöke Perényi Kálmán, pénztárnoka pedig ő lett. Ugyancsak tagja lett az apja által alapított Zene Körnek. Fiatal korától jó viszonyban volt az esztergomi polgári családok korabeli ifjúságával, különösen a Brenner család tagjaival, akikkel később családi kapcsolatba került. Ezekben az években sikerült eljutnia Rómába, Párizsba és Londonba is. 1887 novemberében Rómába utazott. Innen írt haza: „Kedves Mama! Szerencsésen megérkeztem, írni eddig lehetetlen volt, mert igen sokat jártam. Naponta 1 órakor éjjel mentem haza, oly fáradt vagyok, hogy járni alig bírok már. Kezeit csókolja Gyula" 1889-ben a párizsi világkiállításra utazott. A későbbiekben sokszor úgy emlegették, mint a „világot látott", illetve a „Párizsban járt Prokopp". Innen küldött egy levelezőlapot Brenner Irmának és Lujzának, igen költői sorokkal: „Üdvözlet önöknek s mindnyájuknak a magasból, t.i. az Eiffel-torony III. emeletéről. Közel jártam az éghez, a csillagok üdvözletüket küldik testvéröknek, Önöknek, S hogy így van, tanúm az Ég és a csillagok, melyek között bolyongtam képzeletben..." Franciaországból hajóval kelt át Angliába és megnézte Londont. A csatornán való átkelésről így számolt be apjának: „Kedves apám! Szerda este szerencsésen megérkeztünk Londonba. A tengeren 5 óra hosszan egy valódi viharban voltunk. Ilyet még nem éltem át, és soha többé nem is fogok átélni. Több mint 300-an voltunk a hajón, köztünk sok angol is volt. Nagy hajónk volt, de ennek ellenére a hullámok átcsaptak hajónkon. Még maguk az angolok is tengeri betegek lettek. Én 46