Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Szendrei Róbert: A Lőrinczy család Esztergomban - családtörténet rövid történelmi háttérrel

volt. Az épület hasonlít Kiczinger Mihály Hosszú sori (ma Simor János utca 21. sz. alatti) házára. 1857. október 5-én megnyitja kapuit az Esztergomi Reál­iskola, a mai Vörösmarty utca és Petőfi utca sarkán. Az 1856. február 13-án, Esztergom Szabad Királyi Város polgármesterének, Takács Istvánnak elnökle­tével tartott ülésen ott van Szentgyörgymező, Vízi­város képviselői mellett Kiczinger Mihály, Szenttamás mezőváros bírája. Az iskolabizottság tagjává választ­ják: „kiknek feladata lészen az alreáltanoda összes kiadása és bevételeiről rendes számadást vezetni, és azt minden tanév kezdetével az érdekelt közsé­gek képviselői elibe terjeszteni". Tevékenyen segíti az esztergomi kórház közfinanszírozásának és országos státuszának megszerzését. Az esztergomi közkórház első igazgatója, vejének testvérbátyja, dr. Lőrinczy Rezső 1858-ban engedélyezi a zsidó felekezetnek ele­mi iskola, majd zsina­góga építését (aminek helyére építik 1888-ban a ma is álló romantikus stílusú zsinagógát). Dr. Lőrinczy József halálakor Kiczinger Anna 24 évesen ma­radt özvegy. A három árva Lőrinczy testvért a nagyszülők a Simor ut­cai házban nevelik fel. Kiczinger Anna még két házasságot köt, és har­madik férjétől, Egger A Kiczinger-síremlék 98

Next

/
Thumbnails
Contents