Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)

Dr. Szendrei Róbert: A Lőrinczy család Esztergomban - családtörténet rövid történelmi háttérrel

családból származó Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek. Tudvalevő, hogy a Széchenyiek ahányan vannak, annyiféleképpen írják nevüket. Szé­chenyi István édesapja, a szintén tekintélyes mecé­nás, fiától eltérően gróf Széchényi Ferencnek írta ne­vét, pontosan úgy, ahogyan Lőrinczy Rezső használta. Az elsősegélyt adó Lőrinczy doktor pedig nem tudta megtudakolni a fuldokló, elkeseredett gróftól nevének pontos írását. Széchenyi Döblingbe vezető útja történeti és orvostörténeti szempontból külön figyelmet érdemel. Széchenyi grófot a döblingi szanatóriumba Budáról háziorvosa, Almási Balogh Pál (1794-1867) kísérte. Almási Balogh Pál polihisztor, akadémikus, Samuel Hahnemann, a homeopátiás orvoslás megalapítójának követője, hazai iskolateremtője volt. A homeopátia mint gyógymód gyakorlata és megítélése máig tudo­mányos viták kereszttüzében áll. Az adott korszakban az orvosok elsősorban műtötték, nem volt ismert a fertőtlenítés, és ismeretlenek voltak a mai gyógysze­rek. A penicillin feltalálásáig nem igazán voltak haté­kony ellenszerek a súlyos betegségek legyőzésére. A homeopata orvosok azonban a kor szokásos, sokszor értelmetlenül fájdalmas és haszontalan gyógymódjai mellett és sokszor helyett, nyitottak voltak az új felé, használtak gyógynövényeket, Kneipp-kúrát és egyéb nem elég tudományos, de a gyakorlatban gyógyulást segítő módszereket. Érdemes megjegyezni, hogy a védőoltások elve a homeopátia gondolkodásán alap­szik. Almási Balogh Pál a reformkorszak, a forradalom, majd később a kiegyezés orvosi nagysága. Kossuth és 82

Next

/
Thumbnails
Contents