Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)
Dr. Osvai László: A Kamenszky család
A város képviselő-testülete a 189/1991./XI. 14. sz. határozatával ellenérték nélkül átadta a volt Sándor-palota tulajdonjogát az Alkotmánybíróságnak. Az ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó okiratokban, amelyet a város akkori polgármestere, dr. Könözsy László és az Alkotmánybíróság soros elnöke, dr. Sólyom László írt alá 1992. október 7-én, az Alkotmánybíróság kinyilvánította azon szándékát, hogy három éven belül helyreállítja az épületet, és alkalmassá teszi feladatai ellátására. Az indoklás hangsúlyozta: „A javaslat történelmi és közjogi hagyományainkra tekintettel, valamint a hatalom fővárosi hogy a fenti törvényt módosítani kívánják, és az Alkotmánybíróság új székhelyéül Budapestet határozták meg. Az épület így üresen maradt, felújítása sem történt meg. Az „ördöglovas" egyébként nagy árat fizetett országos hírnevéért, hisz balesetei következményeként sok éven keresztül feküdt nyomorékként betegágyban halála előtt. Vele kihalt férfiágon a neves család. Sándor Móric lánya, Paulina 1856 után adta el a család esztergomi ingatlanát Kamenszky István fiának, Eleknek. cen tra lizációjának oldása érdekében az Alkotmánybíróság székhelyeként Esztergomot jelöli meg". 1995. szeptember 27-én azonban a Horn-kor- mány kijelentette, 54