Osvai László - Szendrei Róbert: Esztergomi családok - Városunk, múltunk 4. (Esztergom, 2017)
Dr. Osvai László: A Kamenszky család
néven ismert, és átfogóan rendelkezett a birodalom egészségügyi kérdéseiről. A physicusok a járványok elleni küzdelem szervezéséért feleltek. A betegek elkülönítését, járványügyi zárlatok kihirdetését a gyógyszertárak, a közkórházak ellenőrzését végezték, ugyanakkor ellátták az orvosok, sebészek, gyógyszerészek szakmai ellenőrzését is, és törvényszéki orvosi teendőket is végeztek. A nyelvújítás az orvosi elnevezéseket is érintette, így lettek megyei és városi physicusokból megyei és városi főorvosok, illetve tiszti főorvosok. A megyei főorvosok, később tisztiorvosok nagy tudású és kiemelt személyiségei voltak a korabeli gyógyításnak. Esztergomban volt már nagy tudású, később országosan is elismert megyei főorvos, Lenhossék Mihály Ignác személyében (1773-1840), aki 1799-ben szerzett diplomát és rövidesen megyei főorvos lett Esztergomban. Kilenc évig irányította az itteni egészségügyet. Az ő dédunokája Szentgyörgyi Albert. Amikor Kamenszky István átvette a diplomáját, Lenhossék már egyetemi tanár, országos főorvos volt, és korának egyik legnagyobb magyar orvosa lett.9 Kamenszky István, ha nem is lett országos jelentőségű orvos, de Esztergomban méltó követője lett nagyhírű elődjének. 1831-ben a kolerajárvány elleni küzdelmet Esztergom és környékén már ő irányította. A várost tizenkét részre osztották, ezen részek élére albiztosokat neveztek ki, akik ügyelték az ut9Szállási Árpád: Adalékok Esztergom 19. századi egészségügyéhez. In Esztergom Évlapjai, 1979. 38-43 p. 50